Az ír korosztályos válogatott 4-0-ra felülmúlta női U17-es nemzeti együttesünket a San Pedro del Pinatarban rendezett felkészülési mérkőzésen.
Női U17-es válogatottunk a 4. percben, egy öngól után hátrányba került Írországgal szemben. A 10. perctől kezdve, miután sikerült rendezni a sorainkat, nyílttá vált a mérkőzés, egészen addig, amíg a 80. percben az ír együttes megduplázta előnyét. Az utolsó tíz percben már nem tudtunk koncentráltak maradni: előbb a 84., majd a 89. percben kaptunk gólt pontrúgásból, így a mérkőzés 4-0-s ír sikerrel ért véget.
– A második találkozón kipróbáltunk egy másik játékrendszert. Az első 10 percben egy nagy öngólt rúgtunk, de utána a 80. percig nyílt volt a mérkőzés, a lehetőségeinket azonban nem tudtuk berúgni. Kapu előtt az ellenfél volt hatékonyabb, de a különbség a valóságban nem indokolta volna a négy gólt. Az ír együttes nagyon fizikális, a játékosok magasak és erősek. A tavalyi és az idei Eb-selejtezős ellenfeleinkhez képest – Portugáliához és Spanyolországhoz – az ír csapat más stílusú: szeretik a párharcokat és az íveléseket. A spanyolok és a portugálok inkább passzolgatnak, más jellegű játékot képviselnek. A lányoknak viszont szokniuk kell ezt a ritmust, mert az Eb-selejtezőkön is hasonló tempó várható – nyilatkozta Makrai László szövetségi edző.
A mieink legközelebb a portugáliai Eb-selejtezőkön szerepelnek: március elsején a házigazda Portugália, 4-én Spanyolország, 7-én pedig Koszovó ellen lép pályára Makrai László együttese.
Magyarország-Írország 0-4 (0-1)
Magyarország: Hollósi Evelin - Vadász Lara, Gyurátz Eszter, Árvay Sára - Veres Stefánia, Farkas Panna (Tóth Ramóna, 68.), Kovács Petra, Érsek Eszter, Licskai Léna (Szántó Hédi, 46.) - Filep Zsuzsanna (Bíró Blanka, 68.), Tóth Zolna (Perjési Lilla, 46.)
Címkék:
Kapcsolódó hírek
A női U17-es válogatott Spanyolországban, Írország ellen hangol a portugáliai Eb-selejtezőkre.
A női U17-es válogatott Spanyolországban, Írország ellen hangol a portugáliai Eb-selejtezőkre.