A keddi 3-0-ás sikert követően a magyar válogatott 1-0-ra győzte le az azerieket Bakuban.
A Schumi Dorottya vezette együttes kedden magabiztos, 3-0-ás győzelmet aratott a házigazdák elleni felkészülési meccsen Azerbajdzsánban, a két csapat csütörtökön délelőtt újra megmérkőzött egymással. Ezúttal szorosabb volt az összecsapás, mert bár a magyar válogatott végig fölényben játszott, a hazaiak elsősorban a játék tördelésére törekedtek, amiben a játékvezető kifejezetten partner volt számukra. A magyar fölény a 67. percben érett góllá, akkor Vasas Lea vette be az azeri kaput, beállítva a 0-1-es végeredményt.
- A mai mérkőzés jóval nehézkesebb volt, mint a keddi, ebben közrejátszott, hogy a játékvezető érdekes felfogásban vezette a találkozót - értékelt a hazautazás előtt Schumi Dorottya. - Próbáltuk a begyakorolt elemekkel felépíteni a támadásainkat, de a hazaiak sikeresen tördelték a játékot, ezért ezt nem volt könnyű kivitelezni. Ezzel együtt megérdemelten nyertünk, és hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a játékosok. Az Eb-selejtezők előtt még egy edzőtábor hátra van, bízom benne, hogy azon már sikerül komplett kerettel dolgozni, az eddigi összetartásokon ugyanis folyamatosan voltak hiányzóink, ezért egyszer sem sikerült a selejtezőkre tervezett alapcsapatot pályára küldeni.
Azerbajdzsán-Magyarország 0-1 (0-0)
Magyarország: Barti Luca - Anda Letícia (Pilán Tímea, 71.), Csigi Eszter, Horváth Viktória (Bálint Kata, 41.), Fél Alexandra - Vasas Lea, Papp Adél (Ács Krisztina, 76.) - Kiss Stella (Bátorfi Boglárka, 41.), Dorner Dóra, Csiki Anna (Králik Fanni, 41.) - Oláh Adrienn
Gól: Vasas 67.
Címkék:
Kapcsolódó hírek
Női U17-es válogatottunk a szombati, Andorra elleni győzelem után kedden Gégény Petra duplájával és Horváth Petra találatával 3-0-ra múlta felül ...
Női U17-es válogatottunk a szombati, Andorra elleni győzelem után kedden Gégény Petra duplájával és Horváth Petra találatával 3-0-ra múlta felül ...