Női U17: Az újabb győzelemmel már az elitkörben a válogatott
U17 női   |   Mérkőzések   |   2017. szeptember. 25., 18:50
Női U17: Az újabb győzelemmel már az elitkörben a válogatott

A magyar női U17-es válogatott pénteken a Bulgária ellen győzelemmel kezdte meg szereplését a hazai rendezésű Eb-selejtező tornán, és a Moldova elleni keddi siker már azt jelenti, hogy Schumi Dorottya csapata kiharcolta az elitkörbe jutást.

Női U17-es válogatottunk tavasszal nagyon közel állt ahhoz, hogy bebiztosítsa helyét az Európa-bajnokságon, a belgrádi elitkörben egy győzelem és egy döntetlen után nagy csatában maradtunk alul az írekkel szemben. 

Az elitkörös együttesből többen már az U19-es válogatottat erősítik, a keret jelentős része azonban még nem "öregedett ki" a korosztályból, és ott lehet a pályán a magyar válogatott büki Eb-selejtezőin Bulgária, Moldova valamint Norvégia ellen. 

Az első csoportmeccset gyorsan eldöntötte a magyar válogatott, amely bő negyedóra után már négy góllal vezetett a bolgárok ellen. A második találkozón, Moldova ellen már a továbbjutás volt a tét. 

A magyar válogatott ennek megfelelően már az első perctől magához ragadta a kezdeményezést, és beszorította kőkeményen védekező ellenfelét. A moldávok stílusa nem ízlett a mieinknek, ellenfelünk tördelte a játékot, kereste a fizikai párharcokat, mindent elkövetett, hogy megállítsa a magyarokat. Ennek ellenére sorra alakítottuk ki a helyzeteket, Papp Luca több alkalommal is gólt szerezhetett volna, de csak a kapufát találta el. 

A 32. percben aztán megtört a jég: Erdész Fanni nagyon szép, jobb oldali beadása után Szélpál Nóra érkezett a tizenhatoson belül, és a levegőből, belsővel a rövid sarokba lőtte a labdát (1–0). 

A vezetés megnyugtatta a lányokat, és a második félidő ott folytatódott, ahol az első befejeződött: magyar góllal. Ismét egy szélen vezetett támadás után, pontos beadását követően alakult ki a helyzet, és Pintye Viviennek nem okozott gondot, hogy közelről a hálóba juttassa a labdát a 49. percben (2–0). 

Tíz perccel később aztán végleg eldőlt a mérkőzés: Stefán Bernadett szedett össze egy lepattanó labdát a tizenhatoson belül, majd közelről a kapuba lőtt (3–0). 

Az újabb győzelemmel biztossá vált, hogy a magyar csapat nem végezhet a második helynél rosszabb helyen a csoportban, és így biztosította a helyét az elitkörben. 

– Gratulálok a lányoknak, jól küzdött a csapat. Sikerült megvalósítani, amit elterveztünk, többet birtokoltuk a labdát ellenfelünknél, és a kezdeti nehézségek után a befejezéseknél is pontosak voltunk. A bolgárok elleni első meccs után több helyen is változtattam a csapaton, szerettem volna minél több játékosomnak lehetőséget adni. A torna előtt az elitkörbe jutás volt a legfontosabb célunk, örülök, hogy ezt már teljesítettük, de szeretnénk a favorit norvégokkal is jó meccset játszani, az egy igazi erőfelmérő lesz a korosztály számára, hogy hol is tartunk a nemzetközi elithez képest – értékelte a mérkőzést Schumi Dorottya szövetségi edző. 

A játéknap mai másik mérkőzésén Norvégia 5–0-ra verte a bolgár válogatottat. 

Magyarország–Moldova 3–0 (1–0)
Gól: Szélpál (32.), Pintye (49.), Stefán (59.)

Magyarország: Terestyényi Anna – Balogh Noémi, Bodai Viktória, Ott Eszter, Csolti Réka (Horváth Cintia 66.) – Erdész Fanni, Kovács Eszter – Szélpál Nóra (Pusztai Sára 61.), Stefán Bernadett, Pintye Vivien (Nagy Vanessza 61.) – Papp Luca


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női U17: újabb magabiztos győzelem, ezúttal Litvánia ellen
Női U17: újabb magabiztos győzelem, ezúttal Litvánia ellen

Női U17-es válogatottunk a szombati, Andorra elleni győzelem után kedden Gégény Petra duplájával és Horváth Petra találatával 3-0-ra múlta felül ...

Női U17-eseink hét góllal nyertek Andorra ellen
Meccsbeszámoló
Női U17-es válogatottunk visszajutott az A ligába

Női U17-es válogatottunk a szombati, Andorra elleni győzelem után kedden Gégény Petra duplájával és Horváth Petra találatával 3-0-ra múlta felül ...