A Turtóczki Sándor vezette női U15-ös válogatott szeptember 27-től október 5-ig az UEFA Development Tornán szerepel Bulgáriában.
Női U15-ös válogatottunk az augusztusi és a szeptemberi háromnapos összetartás után szeptember végén felkészülési tornán vesz részt, amelyen a házigazda Bulgáriával, Észak-Írországgal és Romániával mérkőzik meg.
– Az UEFA Development Tornán való szereplésünk elsődleges célja , hogy a lányok ki tudják próbálni magukat nemzetközi mérkőzéseken. Reményeink szerint jó teljesítményt tudunk nyújtani és eredményesek tudunk lenni a tornán, ami egy fontos megerősítés lenne a játékosok felé. Nyilván arról nehéz véleményt alkotni, hogy milyen szintű csapatok ellen állunk ki, hiszen a korosztályok mindig érdekesen alakulnak, a felnőtt válogatott teljesítménye nem feltétlen tükrözi az utánpótlás-válogatottak szintjét. Ami a mi korosztályos válogatottunkat illeti, abszolút pozitív érzéseim vannak a kerettel kapcsolatban. Rendkívül sok tehetséges játékos van ebben a korosztályban, így nem volt egyszerű kiválasztani közülük a legjobb 20-at. Remélem, hogy azok a játékosok, akiket nem választottunk most be, nem veszítik el a lelkesedést, sőt egy pluszt ad nekik, hogy tovább dolgozzanak a későbbi keretekbe való bekerülésért – nyilatkozta Turtóczki Sándor szövetségi edző.
A magyar női U15-ös válogatott mérkőzései:
Szeptember 29. 11 óra Bulgária-Magyarország (Hadzhi Dimitar Stadium)
Október 1. 11 óra Magyarország-Észak-Írország (Hadzhi Dimitar Stadium)
Október 4. 11 óra Magyarország-Románia (Hadzhi Dimitar Stadium)
A magyar női U15-ös válogatott kerete:
Kapusok:
Árokszállási Sophie (MTK Budapest)
Ádám Hanna (Felcsút SE)
Védők:
Németh Kira (Felcsút SE)
Cserkuti Anett (Felcsút SE)
Sárosi Dóra (DVSC-Deac)
Szántó Hédi (Ferencvárosi TC)
Hornyák Bodza (Ferencvárosi TC)
Monok Anna (MTK Budapest)
Csörgő Janka Mária (MTK Budapest)
Középpályások:
Szabó Ingrid (ETO Fc Győr)
Sipos-Kiss Virág (Illés Akadémia-Viktoria)
Olasz Zsófia (St. Mihály Fc)
Szécsi Szabrina Míra (MTK Budapest)
Csengeri Lili (Eger)
Oleksza Korina (Ferencvárosi TC)
Sallai Melinda (Paksi SE)
Támadók:
Mizsei Laura (Ferencvárosi TC)
Nagy Fanni (MTK Budapest)
Törő Lara Nóra (Felcsút SE)
Tramontini Boglárka (Dubaj)
Címkék:
Kapcsolódó hírek
A Gajdóczi Tibor vezette női U17-es válogatott október 5-én 15 órakor Belgium korosztályos válogatottja ellen lép pályára felkészülési mérkőzés ...
A Gajdóczi Tibor vezette női U17-es válogatott október 5-én 15 órakor Belgium korosztályos válogatottja ellen lép pályára felkészülési mérkőzés ...