Női U17-es válogatottunk 3-0-s vereséget szenvedett az Írország elleni felkészülési mérkőzésen San Pedro del Pinatarban. A visszavágóra szombaton 13 órakor kerül sor.
A mérkőzés két félideje eltérő képet mutatott: a mieinknek az első félidőben még nem sikerült felvenni az írek ritmusát, amit a 17. percben és a 43.-ban egy-egy találattal meg is büntett az ellenfél, így kétgólos hátrányban vonultunk az öltözőbe. Válogatottunk a második félidőben már felvette a versenyt a riválissal, de gólt nem tudtunk szerezni, sőt a 85. percben azonban tizenegyest ítélt a játékvezető az íreknek, amelyet sikerült értékesíteniük, ezzel 3-0-s győzelmet arattak.
– Az első félidőben nem abban a ritmusban futballoztunk, amelyet a mérkőzés megkövetelt, pedig az edzések és az edzőtáborok ebben a tempóban zajlanak, hiszen a nemzetközi szintre készítjük fel a lányokat. Állandóan ezt hangsúlyozzuk nekik, hogy a nemzetközi porondon nincs annyi idő, mint amihez hozzászoktak: azonnal fel kell venni az ellenfél ritmusát. Egyik oldalon sem voltak igazán nagy helyzetek, a gólokat figyelmetlenségből kaptuk. A második félidőre viszont feljavultunk, ez a játékrész kiegyenlített játékot hozott – nyilatkozta Makrai László szövetségi edző.
A két csapat legközelebb szombaton 13 órakor találkozik szintúgy San Pedro del Pinatarban.
Írország-Magyarország 3-0 (2-0)
Magyarország: Hollósi Evelin - Veres Stefánia, Vadász Lara, Árvay Sára, Tóth Adél - Farkas Panna (Tóth Zolna, 77.), Érsek Eszter - Soós Réka (Szántó Hédi, 62.), Kovács Petra (Sági Fruzsina, 77.), Perjési Lilla (Tóth Ramóna, 62.) - Pethe Olivia
Címkék:
Kapcsolódó hírek
Női U17-es válogatottunk a kétszeres vb- és ötszörös Eb-győztes Spanyolországtól 7-1-es vereséget szenvedett a portugáliai Eb-selejtező szerdai ...
Női U17-es válogatottunk a kétszeres vb- és ötszörös Eb-győztes Spanyolországtól 7-1-es vereséget szenvedett a portugáliai Eb-selejtező szerdai ...