Női U17: Európa legjobbjai közé sorolták a válogatottat
U17 női   |   Csapat   |   2017. november. 24., 10:57
Női U17: Európa legjobbjai közé sorolták a válogatottat

Az UEFA elkészítette a női U17-es és női U19-es Eb-selejtező elitkör november 24-i sorsolásának kiemelését.

Női U17-es és női U19-es válogatottunk is remek őszt zárt: csoportelsőként, százszázalékos mérleggel jutott tovább az Eb-selejtező csoportkörből, így egymás utáni második évben veszünk részt mindkét csapatunkkal a tavaszi elitkörben. 

Az elitkör november 24-i sorsolása előtt az UEFA elkészítette a résztvevő válogatottak kiemelési sorrendjét: női U17-es válogatottunkat az első kalapba, vagyis Európa legjobb hét csapata közé sorolta a korosztályban, a női labdarúgásban olyan nagyhatalomnak számító együttesek mellé, mint a német, a svéd vagy az angol. Első kalapos kiemelést korábban még sosem kapott egyetlen női válogatottunk sem UEFA-selejtezőtorna előtt, vagyis nem túlzás történelminek nevezni a mostani eredményt. 

Egy évvel ezelőtt, az előző U17-es korosztály tavaly is veretlenül zárta az őszi Eb-selejtezőket, és a szerbiai elitkörben is remekelt: két forduló után az Eb-részvételért lépett pályára az írek ellen. A meccset egy peches góllal elvesztette Schumi Dorottya együttese, így az Eb-ről lemaradt, de a játékosok bebizonyították, hogy akár az európai élmezőnnyel is képesek felvenni a versenyt. 

Abból a csapatból a fiatalabbak, a 2001-es korosztályt képviselő játékosok most is ott vannak a keretben, és új csapattársakkal kiegészülve ismét sikerült hasonló sikert végrehajtaniuk: hibátlanul, kapott gól nélkül nyerték meg selejtezőcsoportjukat, úgy, hogy a női labdarúgásban a legjobbak közé tartozó norvégok válogatottját is sikerült legyőzniük Bükön. 

Az első kalapos kiemelés önmagában természetesen nem jelenti azt, hogy ezek után esélyesként várnánk a tavaszi elitkört, már csak azért sem, mert a második kalapból olyan riválisokat kaphat a csapat, mint a francia, a dán, az ír vagy a belga válogatott, és még a harmadik kalapban is bőven találunk országokat, amelyeknek női labdarúgása jelenleg a magyar női foci előtt jár (Portugália, Izland, Skócia, Oroszország). Mindenesetre érdemes szorítani a szerencsés sorsolásért, tavasszal pedig szurkolni az újabb bravúrokért. 

A Turtóczki Sándor vezette női U19-es válogatott is hibátlan mérleggel nyerte meg Eb-selejtező csoportját (többek között a skótokat legyőzve és megelőzve), s ennek köszönhetően a kilencedik helyen emelte ki az UEFA, ez a második kalapot jelenti majd a sorsoláson.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Telkiben kezdte a szezont a női U17-es válogatott
Telkiben kezdte a szezont a női U17-es válogatott

Vasárnaptól csütörtökig Telkiben edzőtáborozik a női U17-es válogatott.

Alakul a 2027-es hazai rendezésű női U19-es Eb-keret
Meccsbeszámoló
Először edzőtáborozik együtt a női U15-ös válogatott

Vasárnaptól csütörtökig Telkiben edzőtáborozik a női U17-es válogatott.