U17: Szlovénia ellen döntetlennel kezdtük az elitkört

2018. március. 22., 15:46   |    

U17: Szlovénia ellen döntetlennel kezdtük az elitkört

A magyar férfi U17-es válogatott az Eb-selejtezők elitkörének első mérkőzésén Szlovénia ellen lépett pályára, és 1–1-es döntetlent ért el.

Válogatottunk megkezdte az elitkörös Eb-selejtező szereplését: március 22-től hazai pályán sorrendben Szlovénia, Románia és Izrael ellen lép pályára csapatunk az Eb-selejtezők 7. csoportjában. A nyolc csoportgyőztes mellett a hét legjobb második helyezett biztosítja majd helyét a májusi angliai Európa-bajnokságra. A küzdelmekben a 2001. január 1. után született játékosok vehetnek részt, a mérkőzések 2x40 percig tartanak 15 perces szünettel. 

A Szélesi Zoltán vezette U17-es válogatott első mérkőzésén Szlovénia legjobbjai ellen kezdett a III. Ker. TVE-pályán. A mérkőzés első perceiben a szlovén válogatott ragadta magához a kezdeményezést, és a magyar csapat hibáit kihasználva uralta a mérkőzést, de a kezdeti percek bizonytalanságát követően néhány jó megoldást követően megnyugodott a csapat. 

Az első nagy lehetőség is a mieink előtt adódott: Cipf vezetett lendületes kontrát, melynek végén ígéretes lövőhelyzet alakult ki a tizenhatoson belül, de a védők blokkolni tudtak. A túloldalon Szlovénia egy szabálytalan góllal válaszolt: a lövést megelőzően Lakatost két kézzel lökték ki a labda alól. 

Ezt követően kiegyenlítődött a játék képe, elsősorban a középpályán folyt a küzdelem, majd a következő nagy lehetőség ismét a vendégek előtt adódott, ám az utolsó passz pontatlansága miatt nem alakult ki ziccer. Nem úgy az ellenkező oldalon: Tóth-Gábor gyönyörűen ment el a jobb oldalon, beforgatta a védőjét, majd ziccerbe hozta a középen érkező Szabót, aki viszont előbb a kapusba lőtt, majd a kipattanót hét méterről a léc fölé vágta. 

Fordulás után sem változott sokat a játék képe: a magyar válogatott sok hibával futballozott, és inkább Szlovénia irányította az összecsapást. Ez aztán az eredményben is megmutatkozott: az 57. percben Kovács szabálytalankodott Simiccsel szemben, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. Ásványi érezte az irányt, de nem védhette Svetlin bal felső sarokba tartó lövését (0–1). 

A folytatásban a magyar együttes egyre több kockázatot vállalt az egyenlítés érdekében, így mindkét kapu előtt több lehetőség is adódott, ebből végül mi jöttünk ki jobban. A mérkőzés utolsó percében Beke remek egyéni teljesítménnyel ment el a jobb oldalon, beadásával tiszta gólhelyzetbe hozta a kapu előtt érkező Tóth-Gábort, aki közelről az üres kapuba lőtt (1–1). 

A magyar válogatott a háromperces hosszabbításban még a győzelmet is kicsikarhatta volna, de összességében mind a játék képe, mind a helyzet alapján igazságosnak mondható az eredmény. A csoport másik mérkőzésén Izrael 5–1-re kiütötte a román válogatottat. 

– Igazságos a döntetlen, nem érdemeltünk volna három pontot ezen a mérkőzésen, ugyanakkor a csapat erejét mutatja, hogy az utolsó percekben sikerült egyenlítenünk, és helyzetünk volt a második gólhoz is. Túl sok volt ma a pontatlanság a játékunkban, a támadóharmadban rendre rossz megoldást választottunk, ami részben a tét nagyságának is betudható – mondta a mérkőzést követően Szélesi Zoltán szövetségi edző.

Magyarország–Szlovénia 1–1 (0–0)
Gól: Tóth-Gábor (80.), illetve Svetli (57.)

Magyarország: Ásványi Balázs – Lakatos Benjámin, Varju Benedek, Nyári Patrik, Papp László – Irimiás Gergő, Posztobányi Patrik  – Cipf Dominik (Beke Péter 65.), Szabó Bálint (Kovács Máté 40.), Kapronczai Gergely (Papp Marcell 52.) – Tóth-Gábor Kristóf

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok
1 Ásványi Balázs (PFLA)
12 Kiss Ágoston (Illés Akadémia)
22 Németh Botond (Videoton FC)

Védők
4 Varju Benedek (MTK Budapest)
2 Lakatos Benjámin (DVSC)
14 Posztobányi Patrik (PFLA)
5 Nyári Patrik (Illés Akadémia)
15 Farkas Marcell (DVTK)
3 Papp László (PFLA)
20 Vida Kristóf (FTC)

Középpályások
6 Irimiás Gergő (Budapest Honvéd)
16 Csala Tibor (Csíkszereda)
8 Kocsis Bence Máté (PFLA)
18 Kovács Máté (MTK Budapest)
10 Szabó Bálint (Videoton FC)

Támadók
7 Cipf Dominik (Budapest Honvéd)
17 Papp Marcell (FTC)
11 Skribek Alen (PFLA)
21 Kapronczai Gergely (MTK Budapest)
9 Tóth-Gábor Kristóf (Illés Akadémia)
19 Beke Péter (HSV)

A TORNA MÉRKŐZÉSEI

Március 22.
Magyarország–Szlovénia 1–1 
Románia–Izrael 1–5

Március 25.
Magyarország–Románia, 14.00, III. Ker. TVE-pálya
Izrael–Szlovénia 14.00, Üllő

Március 28.
Magyarország–Izrael, 14.00, Hidegkuti Nándor Stadion (M4 Sport)
Románia–Szlovénia 14.00, Üllő


Címkék:

Főszponzoraink
Szponzoraink

Minden jog fenntartva 2018