U17: magabiztos győzelem az első Eb-selejtezőn
U17 férfi   |   Mérkőzések   |   2016. szeptember. 28., 17:40
U17: magabiztos győzelem az első Eb-selejtezőn

U17-es válogatottunk 3-0-ra legyőzte Liechtenstein korosztályos csapatát Telkiben, a hazai rendezésű Eb-selejtező minitorna első játéknapján.

A Szélesi Zoltán vezette U17-es együttes a liechtensteiniek ellen kezdte meg szereplését a hazai rendezésű Eb-selejtező minitornán, míg a csoport másik meccsén, Dabason a hollandok és a dánok mérték össze erejüket.

A magyar válogatott már az első percekben jelentős mezőnyfölénybe került, folyamatosan az ellenfél térfelén tartotta a labdát, és az első negyedórában két-három ziccert is kialakított, de a befejezéseknél hiányzott a kellő koncentráció. A 20. percben góllá érett a fölényünk, a leshatáron helyezkedő Csoboth Kevin kapott labdát Horváth Olivértől, egy csellel elhúzott védője mellett, majd éles szögből, a balösszekötő helyéről, az öt és feles vonalának közeléből a hosszú felső sarokba lőtt, a labda a bal kapufáról pattant a hálóba (1-0).

A gól után is futószalagon dolgoztuk ki a helyzeteket, de a ziccerig játszott akciók végén, a legkönnyebbnek látszó befejezésekbe is belehibáztunk, így nem vált hamar megnyugtatóvá az előnyünk. Bár a liechtensteiniek nagyon ritkán fordultak meg a térfelünkön, így a vezetésünket semmi sem veszélyeztette, Szélesi Zoltán láthatóan elégedetlenül nyugtázta a kispadon, hogy a legnagyobb helyzeteket is kihagyták játékosai, és a biztos előny helyett 1-0-ás vezetésünknél ért véget a játékrész.

Szünetben Szélesi Zoltán cserélt, Szerető Krisztofer állt be Horváth Olivér helyére. A második félidő első góljára bő három percet kellett várni, Szoboszlai Dominik jobb oldali beadása után Winkler András lőtt 8 méterről a hálóba (2-0). Az 53. percben Szoboszlai sérülés miatt átadta a helyét Lipóth Andrásnak, a csapatkapitányi karszalag Horváth Csanádra került. Az 58. percben Csoboth kapott labdát a 16-oson belül, majd 7 méterről a léc alá lőtt (3-0). Az utolsó húsz perc is hatalmas magyar fölényt hozott, de a helyzetkihasználási hatékonyság nem volt az igazi, a legnagyobb ziccereket is elhibáztuk. Az eredmény a lefújásig nem változott, a mieink győzelméhez nem férhetett kétség, de némi plusz odafigyeléssel jóval nagyobb különbségű lehetett volna a siker. 


A csoport másik mérkőzésén a holland válogatott 2-0-ra legyőzte Dániát, a mieink pénteki ellenfelét.

- A helyzetek alapján jóval több gólt kellett volna szereznünk, sajnos a támadóink kissé könnyelműen vették a mérkőzést, és ez vezetett az ellenfél kapuja előtt elkövetett hibákhoz. A másik két riválisunk jóval erősebb lesz, ez a mérkőzés leginkább arra volt jó, hogy élesben is begyakoroljuk azokat a játékelemeket, amelyeket eddig edzéseken hajtottak végre a játékosok. A torna nehéz része most következik, a dán és a holland csapat ellen egészen más lesz a játék képe, ettől függetlenül nagyon örülök, hogy sikeresen zártuk a mérkőzést, és megszereztük a három pontot - értékelt a lefújás után Szélesi Zoltán.

Magyarország-Liechtenstein 3-0 (1-0)
Magyarország: Ásványi Balázs - Terbe Botond, Horváth Csanád, Csóka Dániel, Majnovics Martin - Szoboszlai Dominik (csk) (Lipóth András, 53.), Csonka András - Winkler András, Csoboth Kevin, Horváth Olivér (Szerető Krisztofer, 41.) - Bencze Márk (Schön Szabolcs, 69.)
Gólszerző: Csoboth 20., Winkler 43., Csoboth 58.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Telki Kupa: Kevés volt a kétgólos előny a horvátok ellen
Telki Kupa: Kevés volt a kétgólos előny a horvátok ellen

U17-es válogatottunk az első félidőben kétgólos előnyt szerzett a horvátok ellen a Telki Kupa nyitónapján, de a vendégek a fordulás után ...

Döntetlent játszott az angolokkal az U17-es válogatott
Meccsbeszámoló
Vereség az írektől, búcsúztunk az Eb-től

U17-es válogatottunk az első félidőben kétgólos előnyt szerzett a horvátok ellen a Telki Kupa nyitónapján, de a vendégek a fordulás után ...