Liechtenstein és Örményország után Luxemburgot is legyőzte a férfi U17-es válogatott, amely hibátlan mérleggel nyerte meg csoportját, így ősszel az A ligában szerepelhet az Európa-bajnoki selejtezőkön.
Az A ligába való feljutás volt a tétje a Luxemburg–Magyarország mérkőzésnek, amelynek ellenfelünk csak győzelemmel előzhette volna meg Jeremiás Gergő együttesét. A találkozót a magyar válogatott kezdte jobban, és akárcsak a házigazda Örményország ellen, ezúttal is Berekméri-Szigeti Ákos révén kerültek előnybe a mieink, a Videoton középpályása a 38. percben talált a kapuba.
A szünet után sem változott sokat a játék képe, a korosztályos válogatott kontroll alatt tartotta a találkozót, a luxemburgi támadásokból komoly helyzet nem alakult ki, s bár a mieink előtt ebben a félidőben is adódtak lehetőségek, ezeket nem sikerült értékesíteni, így 1–0-s sikerrel zárult a találkozó.
Győzelmével az U17-es válogatott mindhárom mérkőzését megnyerte, 8–1-es gólkülönbséggel végzett csoportja élén és ősszel az A ligában játszhat majd.
– A mérkőzés maga simább volt, mint amit az eredmény mutat – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Jeremiás Gergő szövetségi edző. – Az első félidőben megvoltak a helyzeteink ahhoz, hogy nagyobb különbségű legyen a vezetésünk, sajnos ezek többsége kimaradt, de előnybe kerültünk, ami nagyon fontos volt. A második félidő elején az ellenfelünk próbált nyomást helyezni ránk, a csapat erre is jól reagált, és ebben a játékrészben is voltak helyzeteink, a győzelmünk nem forgott veszélyben. Ez volt a célunk, hogy visszajussunk az A ligába, örülök, hogy ezt sikerült teljesítenünk.
Luxemburg–Magyarország 0–1 (0–1)
Magyarország: Kilvinger Levente – Vincze Tamás (Szendrei Bence, 90.), Russnák Áron, Szakál Dénes, Balogh Áron – Serucza Márk – Wiesner Balázs (Herold Ádám, 85.), Berekméri-Szigeti Ákos (Milkovics Márton, 77.), Somogyi Tamás (Varga Dániel, 85.), Görög Vincent (Bogdán Martin, 90.) – Vasiljevic Andrej
Gólszerző: Berekméri-Szigeti (38.)
Címkék:
Kapcsolódó hírek
Második Eb-selejtezőjét is megnyerte a férfi U17-es válogatott, amely 3–1-re győzött a házigazda Örményország ellen.
Második Eb-selejtezőjét is megnyerte a férfi U17-es válogatott, amely 3–1-re győzött a házigazda Örményország ellen.