Zsivoczky Gyula gárdája edzőtáborba vonul
U17 férfi   |   Archívum   |   2008. július. 15., 17:19
Zsivoczky Gyula gárdája edzőtáborba vonul

Az U17-es válogatott a jövő héten Szombathelyen edzőtáborozik. A fiatalok július 22-én, kedden utaznak a vasi megyeszékhelyre, és aznap megnézik a Haladás - Arsenal előkészületi meccset. Másnap kezdik meg egyhetes edzőtáborozásukat, amelynek során az augusztus 3-9. között rendezendő ráckevei tornára készülnek.

- A hagyományos nyári kupán kívül ezzel az összetartással már az őszi Európa-bajnoki selejtezőkre is hangolunk - mondta az mlsz.hu-nak Zsivoczky Gyula szövetségi edző. - Biztos, hogy ez az egy hét sokat segíthet az előrelépésben, jó, hogy sikerült beiktatnunk a programba. Az edzések és a taktikai gyakorlatok során játékunk csiszolásán, tökéletesítésén lesz a hangsúly, és a táborozás második felében egy edzőmeccsünk is lesz, lehetőség szerint valamelyik NB III-as csapat ellen.

Válogatottunk augusztus végén nemzetközi tornán vesz részt Lengyelországban, szeptemberben pedig Grúzia, Bosznia-Hercegovina és Csehország ellen lép pályára a hazai rendezésű Eb-selejtezőtornán.

Az U17-es válogatott kerete:

Ambrusics Róbert (Leicester City), Roma Gábor (MTK) - kapusok;
Tar Krisztián (Haladás), Farkas Márk (Haladás), Tóbiás Zsolt (Ferencváros), Kator Bence (Ferencváros), Otigba Kenneth (Békéscsaba), Ízing Martin (Felcsút), Szakály Attila (Haladás), Burcsik Martin (Haladás), Nagy Armand (Honvéd), Kisistók Dominik (Rapid Wien), Magos Mátyás (UTE), Gyurján Bence (Haladás), Czár Richárd (Honvéd), Baracskai Roland (Felcsút), Ponczok Csaba (MTK), Skriba Máté (Haladás), Oláh Zsolt (Békéscsaba), Angyal Norbert (Debrecen) - mezőnyjátékosok.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek
U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.

U17: keddtől a Syrenka Kupán szerepel a válogatott
Meccsbeszámoló
U17: háromgólos győzelem az üzbégek ellen

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.