Visszavágott Montenegrónak az U17-es válogatott
U17 férfi   |   Archívum   |   2013. augusztus. 29., 14:36
Visszavágott Montenegrónak az U17-es válogatott

Tuboly Frigyes csapata 3-0-ás győzelmet aratott az Eb-selejtezők előtti utolsó felkészülési meccsén.

U17-es válogatottunk szeptember 23-án kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtezőkörben, ahol a házigazda szlovénok mellett a skót és a walesi válogatott vár a mieinkre. A tétmeccsek előtti főpróbát csütörtökön délelőtt Telkiben vívta a csapat, az ellenfél Montenegró korosztályos együttese volt.

A két csapat kedden egyszer már megmérkőzött egymással, akkor a mieink 1-0-ás vezettek ugyan a szünetben, de Montenegró két szögletből szerzett találattal fordított és megnyerte a találkozót. A csütörtöki meccset a vendégek kezdték jobban, a 8. percben kapufát is lőttek, gólt azonban a mieink szereztek, egy bal oldali akció végén középre lőtt labdát Damásdi Alex lőtt 7 méterről a kapuba. A folytatásban egyre inkább a magyar válogatott dominált, s a 32. percben Korozmán Kevin egy erőszakos labdaszerzés után a bal sarokba lőtt.

A második félidőben már végig a mieink akarata érvényesült, a meccs az 56. percben dőlt el végérvényesen, amikor Péter Bence belőtte a harmadik gólunkat. A hajrában a montenegróiak lélekben feladták a mérkőzést, magabiztosan őriztük az előnyt, és megérdemelten győzelmet arattunk. A sikert felett érzett örömöt beárnyékolta, hogy a csereként beállt Forgács Péter súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett, mentő vitte kórházba Telkiből.

- A legjobbkor jött ez a győzelem, mert ez volt az utolsó felkészülési meccsünk, és nagyon hiányzott az önbizalom növelő siker az első tétmérkőzések előtt. Kedden is jól játszottunk az első félidőben, mégis kikaptunk, most viszont az egész meccsen sikerült jó teljesítményt nyújtani, és ennek meg is lett az eredménye - mondta a mérkőzést követően Tuboly Frigyes.

Magyarország-Montenegró 3-0 (2-0)
Magyarország:
Major Barna - Katona Máté, Hursán György (csk), Csonka Bonifác - Ayrton de Oliveira (Gőgitz Ádám, 63.), Haris Attila, Pávkovics Bence, Dudás Richárd (Forgács Péter, 63., Szatmári István, 73.) - Damásdi Alex (Péter Bence, 54.), Korozmán Kevin (Nyári Martin, 70.), Sallai Roland
Gólszerző: Damásdi a 18., Korozmán a 32., Péter a 56. percben


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek
U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.

U17: keddtől a Syrenka Kupán szerepel a válogatott
Meccsbeszámoló
U17: háromgólos győzelem az üzbégek ellen

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.