Viharban landolt Amszterdamban a csapat
U17 férfi   |   Archívum   |   2008. március. 12., 12:31
Viharban landolt Amszterdamban a csapat

U17-es válogatottunk szerda délelőtt mintegy másfélórás késéssel érkezett meg Amszterdamba. A leszállás nem volt izgalommentes, mert a holland fővárosban hatalmas vihar tombolt, és a gép csak némi biztonsági körözés után tudott landolni. A csapat busszal folytatta útját Apeldoornba, ahol az Eb-selejtező elitkörében Norvégiával, Bosznia-Hercegovinával és Hollandiával mérkőzik meg.

Kreatívak a magyar fiatalok

Zsivoczky Gyula, együttesünk szövetségi edzője honlapunknak elmondta: bízik abban, hogy a fiatal játékosok nemcsak kreativitásukban, hanem a fegyelmezettségükben is felveszik majd a versenyt ellenfeleikkel.

– A magyar futballista alapvetően kreatív -

kezdte elemzését a korábbi ifjúsági Eb-győztes labdarúgó –, a gondok sokkal inkább a koncentrálás terén szoktak megmutatkozni a tétmeccseken, mintsem a játéktudásban. A bolgárok elleni első selejtezőn például húsz percig brillíroztak a srácok, ezt a figyelmet és színvonalat azonban nem tudtuk állandósítani az egész tornára.

Más kérdés, hogy a valóban remekre sikeredett 3-0-ás kezdést követően Grúziát is legyőzte a gárda (1-0), majd a horvátokkal gólnélküli döntetlent játszott, azaz gólt sem kapott a három tétmeccsen. Nem úgy, mint a felkészülés időszakában, amikor Izraelben és Horvátországban is kissé szétszórt csapat benyomását keltette a magyar U17-es válogatott.


A nyerő recept: koncentráció és kreativitás

– Úgy érzem, lényegesen jobb, hogy a felkészülés során jöttek elő a hibák, mintha Hollandiában láttuk volna meg azokat, amikor már nincs mit tenni - folytatta Zsivoczky Gyula. - Felhívtam játékosaim figyelmét arra, hogy a látványos, szellemes futball mellett a folyamatos, nyolcvan percig tartó koncentrációra legalább ugyanakkora szükség van az eredményességhez,
null
és bízom abban, hogy az előttünk álló meccseken ebben a szellemben fognak játszani labdarúgóim.


Ami az ellenfeleket illeti, bizonyosan nem lesz egyszerű egyik válogatott számára sem az első hely megszerzése, hiszen mind a négy gárda erős, jó csapat.

– Roppant kiegyensúlyozott csoportba kerültünk, és bár az utánpótlás-futballra nem ez jellemző, szerintem nagy taktikai harc, és kevés rúgott gól várható a mérkőzéseken. Azaz valóban nagy szükségünk lesz a folyamatos összpontosításra, és a kreatív támadójátékra! - fejezte be az edző.

Az Eb-selejtező elitkör programja:

Március 13., csütörtök
Magyarország - Norvégia 17 óra

Március 15., szombat
Magyarország - Bosznia-Hercegovina 17 óra

Március 18., kedd
Hollandia - Magyarország 17 óra


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek
U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.

U17: keddtől a Syrenka Kupán szerepel a válogatott
Meccsbeszámoló
U17: háromgólos győzelem az üzbégek ellen

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.