U17: újabb meccs kapott gól nélkül
U17 férfi   |   Archívum   |   2015. szeptember. 03., 15:00
U17: újabb meccs kapott gól nélkül

Az őszi Eb-selejtezőre készülő U17-es válogatott lejátszotta második felkészülési mérkőzését is Bükön az írek ellen.

A keddi első mérkőzésen a mieink végig fölényben játszva megérdemelt, 2-0-ás győzelmet arattak, plusz önbizalmat szerezve a csütörtöki összecsapásra. A visszavágóra sokat változott az ír válogatott játéka, ezúttal jóval agresszívebb, erőszakosabb futballt mutattak be a vendégek, játékosaik sokszor saját testi épségüket is kockáztatva mentek bele a párharcokba. Ez a harcias stílus nem feküdt a mieinknek, de az első félidőben az írek nem tudtak a magyar válogatott fölé kerekedni.

A fordulás után már jóval többet birtokolta a labdát az ellenfél, nyomás alatt tartotta a kapunkat, sok labda érkezett a 16-osunkon belülre felívelésekből, oldalforgatásokat követő beadásokból. Bár a továbbra is kifejezetten agresszívan játszó vendégeknek (a párharcok hevességét mutatja, hogy Deutsch László egy összefejelést követően egyik fogát is elvesztette) több helyzetük volt, a meccslabdát a 80. percben mi rontottuk el, amikor az előretörő belső védőnk, Virág Ákos egyedül vezethette kapura a labdát, azonban ziccerben nem tudott a hálóba találni, így 0-0 lett a végeredmény.

- Örülök annak, hogy gól nélkül hoztuk le a két mérkőzést, ez a csapatunk védekezését, szervezettségét, elszántságát dicséri - mondta a mérkőzés után Belvon Attila szövetségi edző. - Mindkét mérkőzésen jól zártuk a kapunk felé vezető utat, ami mindenképpen pozitívum, még ha ezúttal nem is tudtunk dominálni, és sok pontatlan átadás csúszott a támadásainkba. A két meccs alapján elmondható, hogy sikerült előrelépnünk, remélem, a következő időszakban tovább tudunk fejlődni, s az októberi Eb-selejtezőkön egységes, szervezett és eredményes lesz a válogatott.

Magyarország-Írország 0-0
Magyarország: Berla Attila (Bese Balázs, 41.) - Erdélyi Botond (Szekeres Pál, 56.), Virág Ákos, Falusy Bálint (Horváth Csanád, 41.), Deutsch László (Bencze Márk, 45.) - Stoiacovici Dávid (Androsch André, 41.), Lustyik Levente - Pratsler Benjámin (Lakatos István, 41.), Németh Gergő (Lipót András, 56.), Nyéki Márk (Horváth Olivér, 41.) - Szabó Levente

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek
U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.

U17: keddtől a Syrenka Kupán szerepel a válogatott
Meccsbeszámoló
U17: háromgólos győzelem az üzbégek ellen

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.