U17: szép gólokkal győztük le Svájcot
U17 férfi   |   Archívum   |   2014. szeptember. 23., 19:10
U17: szép gólokkal győztük le Svájcot

A hazai rendezésű Eb-selejtezőre készülő U17-es válogatottunk küzdelmes, jó iramú mérkőzésen 2-0-ra legyőzte Svájc korosztályos csapatát Telkiben.

A keddi mérkőzés előtt Belvon Attila azt nyilatkozta, hogy a mérkőzés igazi erőfelmérő lesz, hiszen az Európa élvonalába tartozó svájci utánpótlás egyik csapata ellen lép pályára az együttes. A találkozó nagy iramban kezdődött, de ezúttal mi diktáltuk a tempót, az első negyedórában a vendégek nem jutottak el a kapunkig, míg mi többször is zavarba hoztuk a svájci védelmet. A félidő második felében az ellenfél is erősített a támadójátékán, elsősorban a gyors szélsők okoztak nehézséget a védelmünknek. Ebben a periódusban kiegyenlített volt a játék, de az iram végig magas maradt, az első 40 perc gól nélkül ért véget.

A fordulás után hamar megszereztük a vezetést: a 46. percben labdát szereztünk az ellenfél térfelén, Szalai Attila balról középre ívelt, a rövid saroknál érkező Bíró Bence pedig megelőzte a kapust és 5 méterről a jobb sarokba fejelt (1-0). A gól után a svájciak többet veszélyeztettek ugyan, de a mieink a sorozatos cserék után is jól tartották magukat, és slusszpoénként, a 78. percben megszerezték a második góljukat is, méghozzá egy szépségdíjas találatot: a svájci kapus egy felszabadításhoz kifutott kapujából, de csak a felezővonal közeléig juttatta el a labdát, ott Szőke Dániel szerezte meg azt, és a kezdőkör közeléből, 45 méterről a hálóba ívelt (2-0), beállítva a végeredményt.

- Az első húsz percben nagyszerűen futballoztunk, látszott, hogy bátor játékunkkal megleptük a svájciakat. Később volt egy-két eladott labdánk, amiből helyzetet dolgozott ki az ellenfél, ez egy kissé elbizonytalanította a játékosokat. A svájci válogatott gyors játékosai okoztak ugyan kellemetlen pillanatokat a védelmünknek, de összességében jó játékkal nyertük meg a mérkőzést, és két nagyon szép gólt szereztünk - nyilatkozta a találkozó után Belvon Attila.

Magyarország-Svájc 2-0 (0-0)
Magyarország: Demjén Patrik - Szalai András (Nemes Barna, 69.), Patik Márton, Tóth Bence, Szalai Attila - Tajti Mátyás (Bucz Bence, 54.), Vogyicska Bálint (Szőke Dániel, 54.), Szabó Bence (Gergényi Bence, 69.) - Tömösvári Bálint (Bodrogi János, 54.), Bíró Bence, Herjeczki Kristóf (Dragóner Filip, 69.)

[galleryRel id="76537|U17: Magyarország-Svájc 2-0]


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek
U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.

U17: keddtől a Syrenka Kupán szerepel a válogatott
Meccsbeszámoló
U17: háromgólos győzelem az üzbégek ellen

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.