U17: péntektől az Eb-szereplésért játszik a válogatott
U17 férfi   |   Archívum   |   2015. március. 19., 12:04
U17: péntektől az Eb-szereplésért játszik a válogatott

Péntek délután, a csehek elleni mérkőzéssel megkezdődik az U17-es Európa-bajnoki selejtezők hazai rendezésű elitköre.

A magyar válogatott a cseh, a skót és a bosnyák együttessel került azonos csoportba, a kvartett első helyezettje mellett a nyolc elitkörös csoport hét legjobb másodikja is biztosítja a helyét a bulgáriai Európa-bajnokságon, ez azt jelenti, hogy a második hely is jó eséllyel Eb-részvételt jelenthet Belvon Attila együttese számára.

A válogatott a hét elejétől Telkiben készül, ahol a korábban elsajátított taktikai elemeket, köztük a labdakihozatalokat, a csapatrészek együtt mozgását, a védekezést és a pontrúgásokat gyakorolták a játékosok. Szerdán videóelemzés is szerepelt a programban, amely során a pénteki ellenfelet, a cseh válogatottat előző mérkőzésein keresztül mutatták be a játékosoknak.

Az elmúlt napokban voltak nehézségek is a keretben, Herjeczki Kristóf, Dragóner Filip, Gergényi Bence és Tajti Mátyás is sérülten érkezett Telkibe, mindannyian különmunkát végeztek az előző napokban, de közülük végül csak Gergényi Bence nem tudta vállalni a játékot a tornán.

- A felkészülésünk célegyenesbe ért, mindenki a tétmérkőzések lázában ég - mondta az mlsz.hu-nak Belvon Attila szövetségi edző. - Voltak gondjaink a sérülésekkel, de bízom benne, hogy a mérkőzésekre mindenki fitt és egészséges lesz. A cseh válogatott hibátlan teljesítménnyel nyerte meg csoportját az őszi selejtezőben, ez sokat elárul játékerejükről. Ellenfelünk mozgékony, dinamikus, gyors játékosokkal rendelkezik, roppant szervezetten, folyamatosan előrefelé védekezve, hatékony célfutballt játszik, nagyon nehéz mérkőzésre van kilátás pénteken.

A magyar válogatott kerete a tornán:

Kapusok:

Demjén Patrik (MTK Budapest)
Varga Ádám (Ferencvárosi TC)
Védők:

Nemes Barna (Honvéd-MFA)
Szalai András (MTK Budapest)
Patik Márton (FC Salzburg)
Virág Ákos (Debreceni VSC)
Nagy Zsombor (MTK Budapest)
Tóth Bence (Puskás Akadémia)
Szalai Attila (SK Rapid Wien)

Középpályások:

Bodrogi János (Honvéd-MFA)
Vogyicska Bálint (MTK Budapest)
Keményffy Máté (Puskás Akadémia)
Tajti Mátyás (FC Barcelona)

Támadók:

Tömösvári Bálint (Honvéd-MFA)
Bíró Bence (SC Vitória Guimaraes)
Dragóner Filip (Ferencvárosi TC)
Herjeczki Kristóf (Honvéd-MFA)
Kovács Dávid (Vasas Kubala Akadémia) FC


Az Eb-elitkör programja

Március 20., péntek:

Skócia-Bosznia-Hercegovina, Tatabánya, 14.00
Csehország-Magyarország, Telki, 16.30

Március 22., vasárnap:

Csehország-Bosznia-Hercegovina, Tatabánya, 14.00
Magyarország-Skócia, Felcsút – Pancho Aréna, 16.00

Március 25., szerda:

Skócia-Csehország, Tatabánya, 14.00
Bosznia-Hercegovina-Magyarország, Felcsút – Pancho Aréna, 14.00


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek
U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.

U17: keddtől a Syrenka Kupán szerepel a válogatott
Meccsbeszámoló
U17: háromgólos győzelem az üzbégek ellen

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.