U17: Nem sikerült kiharcolni a továbbjutást
U17 férfi   |   Archívum   |   2013. szeptember. 28., 20:56
U17: Nem sikerült kiharcolni a továbbjutást

A skótok elleni zárómeccset 2-1-re elveszítette az U17-es válogatott a szlovéniai Eb-selejtező tornán.

A Wales elleni 5-5-ös döntetlen és a szlovénoktól elszenvedett 4-2-es vereség után a négypontos skótok ellen mindenképpen nyernie kellett a magyar válogatottnak a továbbjutáshoz. Az első félidő nagy iramú játékot hozott, az első húsz percben irányítottuk a meccset, sikerült nyomás alá helyeznünk az ellenfél kapuját, és többször is közel jártunk a vezetés megszerzéséhez. A 28. percben mégis a skótok szereztek vezetést, Kiltie volt a gólszerző (0-1). A mieink még a szünet előtt egyenlítettek, Sallai Roland kapott pontos mélységi indítást, majd nagyszerűen emelte át a labdát a kifutó kapus fölött (1-1).

A második félidőben Tuboly Frigyes kénytelen volt kockáztatni, hiszen a döntetlen biztos kiesést jelentett volna, a támadójáték erősítésével azonban hátul nyíltabb lett a védekezésünk, amit a skótok igyekeztek kihasználni, és néhány alkalommal közel is jártak a gólhoz. A hajráig maradt a döntetlen, ekkor már a mieink mindent egy lapra feltéve rohamoztak, végül egy kontratámadás pecsételte meg a sorsunkat, Kiltie a rendes játékidő utolsó percében állította be az 1-2-es végeredményt.

A csoport másik meccsén a walesiek 3-0-ra legyőzték a házigazda szlovénokat, így a két brit válogatott jutott a tavaszi elitkörbe.

- A mai meccsen jó ritmusban, koncentráltan fociztunk, egy remek játékerőt képviselő skót csapat ellen
- értékelt a mérkőzés után Tuboly Frigyes. - Az utolsó percig versenyben voltunk a továbbjutásért, de a hajrában már kockáztatnunk kellett, és sajnos egy kontrát követően az ellenfél szerezte meg a győztes gólt. Nem ezen a meccsen múlt a továbbjutásunk, hanem a walesiek elleni második félidőn, amikor háromgólos vezetésről a második félidőben engedtük ki a győzelmet a kezünk közül. Ma mindent megtettünk a győzelemért, de el kell ismerni, hogy az előző két meccs alapján nem érdemeltük meg a továbbjutást, azokon többet kellett volna tennünk a sikerért, főleg küzdőszellemben maradtunk alul a riválisokkal szemben. A fiatalok most szembesültek azzal, hogy az a teljesítmény, ami otthon, a bajnokságban elég a győzelemhez, a nemzetközi szinten kevés a sikerhez. Voltak szép pillanataink a tornán, de nem volt elég kiegyensúlyozott a teljesítményünk, és egy ilyen kiegyenlített csoportban ez megbosszulta magát. Sajnálom, hogy nem tudtuk kiharcolni a továbbjutást, de bízom benne, hogy ez a korosztály a későbbiekben kap még esélyt a bizonyításra, mert vannak értékes játékosaink, akik előtt szép pályafutás állhat.

Skócia-Magyarország 2-1 (1-1)
Magyarország:
Major Barna - Fehér Imre, Katona Máté, Csonka Bonifác - Ayrton de Oliveira (Péter Bence, 54.), Fék Zsolt, Szalai Ádám (Nyári Martin, 51.), Szatmári István - Damásdi Alex (Gőgitz Ádám, 65.), Korozmán Kevin, Sallai Roland

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek
U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.

U17: keddtől a Syrenka Kupán szerepel a válogatott
Meccsbeszámoló
U17: háromgólos győzelem az üzbégek ellen

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.