U17: magabiztos győzelem a finnek ellen
U17 férfi   |   Archívum   |   2015. március. 03., 17:26
U17: magabiztos győzelem a finnek ellen

U17-es válogatottunk Dragóner Filip és Kovács Dávid góljaival 2-0-ra legyőzte a finn korosztályos csapatot felkészülési mérkőzésen, Telkiben.

A Belvon Attila vezette U17-es válogatott a márciusi, hazai rendezésű Eb-selejtező elitkörre készülve négynapos összetartáson vesz részt a héten Telkiben. Kedden felkészülési mérkőzés szerepelt a programban, a mieink a finnek korosztályos csapatával mérték össze tudásukat.

A magyar válogatott kezdte némi mezőnyfölényben a mérkőzést, de a védekezésünk még akadozott, az első veszélyes akciót a finnek vezették. A folytatásban megérkeztek az első magyar lehetőségek is, és a 19. percben az egyikből meg is szereztük a vezetést: egy pontos bal oldali támadás végén Kovács Dávid adott be balról, az érkező Dragóner Filip pedig egy védő szorításában, 4 méterről a hálóba pörgetett (1-0). A gól után is megmaradt a mieink enyhe fölénye, a bal oldalon többször is ígéretes akciókat vezettünk, de az előnyt nem tudtuk megduplázni a szünetig.

A fordulás után nem sokkal, a 42. percben Bíró Ákos nagyszerűen tört kapura, de 15 méterről a felső kapufát találta telibe. A 48. percben növeltük az előnyt, Bíró Ákos vezette le az alapvonalig a labdát a jobb oldalon, pontosan adott középre, az érkező Kovács Dávid pedig közelről a hálóba passzolt (2-0). A hátralévő időszakban jelentős fölényt sikerült kiharcolnia csapatunknak, egymás után futottak a támadásaink a pályán, ha jobban koncentrálnak a támadóink, újabb gólokat is szerezhettünk volna. Végül nem sikerült újabb találatot szerezni, de így is magabiztosan nyertük meg a mérkőzést.

A két csapat csütörtökön ismét megmérkőzik egymással.

- Bár az eredmény szép, nem kaptam vissza mindent abból, amit szerettünk volna megvalósítani - mondta a mérkőzés után Belvon Attila. - Többen vasárnap még bajnokit játszottak, ők húsz-harminc percet kaptak, két játékos pedig kisebb sérülés miatt nem léphetett pályára. Az első félidőben több hibánk volt, a második félidő elején szerkezetet váltottunk, ezt követően jobban zártuk a területeket, így a finnek kevésbé támadójátéka sokat vesztett a hatékonyságából. Kétgólos vezetésnél már felszabadultabbá váltak a játékosok, ez is közrejátszott abban, hogy látványosabban kezdtünk futballozni, és sikerült magabiztosan megnyerni a találkozót.

Magyarország-Finnország 2-0 (1-0)
Magyarország: Demjén Patrik (Vajda Dániel, 64.) - Tóth Dávid (Patik Bence, 64.), Szalai András, Nagy Zsombor, Gergényi Bence - Vogyicska Bálint, Szabó Bence (Szőke Dániel, 64.), Bodrogi János (Tajti Mátyás, 53.) - Kovács Dávid, Dragóner Filip (Herjeczki Kristóf, 53.), Tömösvári Bálint (Bíró Ákos, 46.)
G.: Dragóner a 19, Kovács a 48. percben


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek
U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.

U17: keddtől a Syrenka Kupán szerepel a válogatott
Meccsbeszámoló
U17: háromgólos győzelem az üzbégek ellen

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.