U17-es Eb: Végleges a keret, a csoportfavorit ellen kezdünk
U17 férfi   |   Archívum   |   2017. május. 02., 12:36
U17-es Eb: Végleges a keret, a csoportfavorit ellen kezdünk

U17-es válogatottunk szerdán 14.00 órakor megkezdi szereplését a korosztályos Európa-bajnokságon, az első ellenfelünk a csoport favoritja, a francia válogatott lesz Nagygoricán.

U17-es válogatottunk szombat óta Zágrábban tartózkodik, és nagy elszántsággal készül az Európa-bajnokság első mérkőzésére, a franciák elleni összecsapásra. Szélesi Zoltán szövetségi edző a kedd délelőtti határidőre leadta végleges, 18 fős keretét, de a kimaradó játékosok is a csapattal készülnek a folytatásban, sérülés esetén ugyanis az UEFA szabályai a későbbiekben is lehetőséget adnak a cserére a keretben.

Szélesi Zoltán délelőtt, a francia, a skót és a feröeri edzőkollégájával közösen részt vett a csoport sajtótájékoztatóján, ahol elmondta: a francia válogatott a csoport favoritja, a második hely megszerzésére pedig előzetesen a skótok a legesélyesebbek, de ez nem jelenti azt, hogy lemondanánk a továbbjutásról, egy-egy mérkőzésen ugyanis bármi megtörténhet, az Eb-n résztvevő válogatottak mindegyike okozhat meglepetést.

- A csoportunkban a franciák és a skótok számítanak a továbbjutás esélyeseinek, ennek megfelelően nagyon nehéz mérkőzésre számítok szerdán, Franciaország ellen - fogalmazott Szélesi Zoltán. - Előző mérkőzéseit visszanézve egyértelműen látszik, hogy holnapi ellenfelünk előttünk jár: szinte mindegyik meccsén dominálni tudott, kiváló játékosai vannak, akik rendkívül gyorsan, kombinatívan futballoznak. Persze, egy mérkőzésen bármi megtörténhet, szeretnénk megakadályozni őket abban, hogy a saját játékukat tudják játszani. Igyekszünk a saját játékelveinket érvényre juttatni a találkozón, semmiféleképpen sem akarjuk átadni a területet és hagyni a franciákat kezdeményezni. A mi csapatunk az elitkörben megmutatta, hogy mentálisan erős, hiszen két mérkőzést is az utolsó pillanatokban tudtunk megnyerni, ezt felhasználva, megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni a nyitómeccsből, és pozitívan kezdeni a tornát.

A magyar válogatott mindhárom csoportmeccsét élőben közvetíti az M4 Sport csatorna, a mérkőzések kommentátora Lukács Viktor lesz, a helyszínen pedig május 6-tól Horváth Péter kérdezi a legfontosabb résztvevőket.

A magyar válogatott 18-as kerete:

Kapusok:

Ásványi Balázs (Puskás Akadémia)
Oroszi István  (Ferencvárosi TC)

Védők:

Kovács Krisztián (Győri ETO)
Opavszky Balázs (Vasas)
Mocsi Attila (Győri ETO)
Arday Dominik (Vasas)
Bolla Gergő  (Illés Akadémia)
Majnovics Martin (Mattersburg)

Középpályások:

Csonka András (Ferencvárosi TC)
Szoboszlai Dominik (Salzburg)
Schön Szabolcs (Ajax)
Kiss Tamás (Illés Akadémia)

Támadók:

Szerető Krisztofer (Stoke City)
Csoboth Kevin (Benfica)
Timári Norman (PFLA)
Szendrei Norbert (Bp. Honvéd)
Torvund Alexander (Vasas FC)
Bencze Márk (Vitesse)

strong>A magyar válogatott csoportmérkőzései

Május 3., Radnik Stadion, Nagygorica
Magyarország–Franciaország, 14.00

Május 6., Lučko Stadion, Zágráb
Skócia–Magyarország, 16.00

Május 9., Lučko Stadion, Zágráb
Feröer-szigetek–Magyarország, 16.00

A jegyinformációról szóló tájékoztatásunk itt olvashatja el.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek
U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.

U17: keddtől a Syrenka Kupán szerepel a válogatott
Meccsbeszámoló
U17: háromgólos győzelem az üzbégek ellen

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.