U17: a hibáinkból jól megéltek a szerbek
U17 férfi   |   Archívum   |   2015. december. 08., 14:49
U17: a hibáinkból jól megéltek a szerbek

U17-es válogatottunk Szerbiában játszott felkészülési mérkőzést kedden, a találkozót 4-1-re a hazaiak nyerték.

Az U17-es válogatott idei utolsó összetartása során két felkészülési mérkőzést játszik Szerbiában, a párosmeccs első felvonását kedden kora délután rendezték meg. A mieink olyannyira nehezen lendültek bele a játékba, hogy már az első percben gólt ajándékoztak a hazaiaknak: ártalmatlannak tűnő szituációban, egy rosszul sikerült kapuspasszt követően a szerbek centeréhez került a labda, aki élt a váratlan lehetőséggel, és a hálóba lőtt. A mezőnyben, labdabirtoklásban nem tudtak a mieink fölé kerekedni a szerbek, de míg ellenfelünk végig koncentráltan, hiba nélkül futballozott, a mieink kritikus helyzetekben többször is meginogtak: a 16. percben egy szöglet után helyezkedtek rosszul a védőink, így a házigazdák egy fejessel megduplázták előnyüket.

A második félidő elején egyik védőnk adta el a labdát a kapunk előtt, ebből született a szerbek harmadik találata, majd az 50. percben jött egy újabb óriási baki: egy nagyon lassúra sikerült hazaadásra csaptak le a hazaiak, és lőttek újabb gólt. A magyar válogatottnak voltak azért helyzetei is, ezek közül egyet a 76. percben sikerült gólra váltani: Horváth Olivér tört be a 16-oson belülre, lövése után még blokkoltak a hazaiak, de Lakatos István jól érkezett, és a hálóba továbbított, kialakítva a 4-1-es végeredményt. A két csapat csütörtökön ismét megmérkőzik egymással.

- Egy jobb csapatjátékot játszó ellenféllel találtuk szembe magunkat, de a mérkőzést nem ez döntötte el, hanem az egyéni hibáink sorozata. Úgy vélem, ez a pofon ráébresztette a csapatot arra, hogy a nemzetközi meccsek ennél a teljesítménynél többet követelnek játékban, ritmusban, gyorsaságban és koncentrációban is. A háromgólos vereség ellenére láttam jó teljesítményeket, szép egyéni megoldásokat, de mindez csak a teljes mérkőzésen át tartó koncentrációval ért volna valamit. Csütörtökön egy egészen más arcát szeretném látni a csapatnak - nyilatkozta a mérkőzés után Belvon Attila szövetségi edző.

Szerbia-Magyarország 4-1 (2-0)
Magyarország: Varga Ádám (Bese Balázs, 41.) - Erdélyi Botond (Szekeres Pál, 56.), Virág Ákos, Horváth Csanád, Gajda Márkó (Kiliti Róbert, 41.) - Stoiacovici Dávid, Nyéki Márk (Tímári Norman, 41.) - Bévárdi Zsombor (Horváth Olivér, 41.), Palincsár Martin (Kiss Bence, 56.), Lakatos István - Kundrák Norbert

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek
U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.

U17: keddtől a Syrenka Kupán szerepel a válogatott
Meccsbeszámoló
U17: háromgólos győzelem az üzbégek ellen

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.