U17: a fejlődés a legfontosabb a Telki Kupán
U17 férfi   |   Archívum   |   2017. július. 28., 11:32
U17: a fejlődés a legfontosabb a Telki Kupán

U17-es válogatottunk szombaton 17.30-tól, a csehek elleni mérkőzéssel megkezdi szereplését a Telki Kupán.

A 2000-es születésű játékosokból álló U17-es válogatott tavaly megnyerte a 36 éves múltra visszatekintő Telki Kupát, majd - Szélesi Zoltán szövetségi edző irányításával - az őszi és a tavaszi Eb-selejtezők során kiharcolta az Európa-bajnoki szereplést is. Az U17-es csapat szombattól tehát címvédőként szerepel a patinás tornán, de a nyári korosztályváltás után immár a 2001-es születésű labdarúgókkal, akik a csehek, a horvátok és a szlovákok ellen lépnek pályára a következő napokban.

- Az előző korosztály Eb-szereplése miatt csak most tudtam átvenni a válogatottat, de jól ismerem a játékosokat, az elmúlt egy évben több mérkőzését is láttam a csapatnak, és vannak, akikkel már dolgoztam együtt az elmúlt időszakban. Emellett nagy segítséget jelent, hogy a korosztályt az elmúlt két évben irányító Belvon Attila is tagja a stábnak, vagyis minden szükséges információ rendelkezésre áll a bő keretet alkotó játékosokról - mondta az mlsz.hu-nak Szélesi Zoltán. - Az elmúlt napokban közelebbről megismerhettem a kerettagokat, és ők is megismerkedtek a rám jellemző stílusjegyekkel, amelyek kiegészítik a korosztályos válogatottjainkra jellemző, már jól begyakorolt játékot.

A keret hétfő óta készül együtt Telkiben, ahol szombaton délután 17.30-tól a csehek ellen kezdi meg szereplését a viadalon. Hétfőn Dorogon a horvátok, szerdán Telkiben a szlovákok lesznek a mieink ellenfelei, utóbbi két mérkőzést ugyancsak 17.30-tól rendezik meg.

- A Telki Kupa nagy tradícióval rendelkező torna, nehéz mérkőzések várnak ránk, amelyeken szeretnénk jó eredményt elérni, de a legfontosabb, hogy a játékosok fejlődjenek, felvegyék a nemzetközi szinten megkövetelt ritmust, és a megfelelő mentalitással lépjenek pályára - tette hozzá Szélesi Zoltán. - Nagyszerű a csapatszellem a válogatottnál, fegyelmezett játékra képes az együttes, szeretném emellett az egyéniségeket erősíteni, és megtalálni azokat a futballistákat, akik vezérszerepet tölthetnek be a pályán. Nincs sok időnk az első tétmérkőzésekig, a Telki Kupa három mérkőzése után csak egy lengyelországi tornán játszhatunk nemzetközi mérkőzéseket az Eb-selejtezőkig. Optimistán kezdem meg a munkát a csapattal, jó mentalitású labdarúgókkal dolgozhatok együtt, akikben megvan a tehetség ahhoz, hogy az előző korosztályhoz hasonló sikereket érjenek el a válogatottban.

Az U17-es válogatott kerete:

Kapusok:

Ásványi Balázs (Puskás Akadémia)
Kiss Ágoston (Illés Akadémia)
Kemenes Botond (Honvéd-MFA)

Védők:

Sitku László (DVSC)
Földi Botond (Puskás Akadémia)
Lakatos Benjámin (DVSC)
Varju Benedek (MTK Budapest)
Körmendi Kevin (Puskás Akadémia)
Mogyorósi Viktor (MTK Budapest)
Papp László (Puskás Akadémia)
Kalmár Olivér (ETO FC Győr)

Középpályás:

Nyíri Vince (Illés Akadémia)
Nyári Patrik (Illés Akadémia)
Múcska Viktor (ETO FC Győr)
Irimiás Gergő (Honvéd-MFA)

Támadók:

Papp Marcell (Ferencváros)
Kiss Bence (DVSC)
Cipf Dominik (Honvéd-MFA)
Bukta Csaba (DVSC)
Tóth-Gábor Kristóf (Illés Akadémia)
Burai Erik (Illés Akadémia)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek
U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.

U17: keddtől a Syrenka Kupán szerepel a válogatott
Meccsbeszámoló
U17: háromgólos győzelem az üzbégek ellen

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.