Torna az eredményes Eb-felkészülés jegyében
U17 férfi   |   Archívum   |   2008. augusztus. 25., 16:37
Torna az eredményes Eb-felkészülés jegyében

U17-es együttesünk tagjai hétfőn utaznak Lengyelországba, ahol az augusztus 27-én kezdődő Syrenka kupán vesznek részt. Fiataljaink Lengyelország, Norvégia és Fehéroroszország társaságában az A-csoportba kerültek, a másik ágon Ukrajna, Dánia, Csehország és Belgium küzd majd a továbbjutásért. A torna lebonyolítása azonos a ráckeveiével, sőt, ahogyan ott, úgy most is a lengyelek ellen kezdenek majd a mieink, másnap pedig az eredménytől függően a fehérorosz-norvég meccs győztesével vagy vesztesével csapnak össze.

A helyosztókat és a döntőt augusztus 30-án rendezik.

- Szeretnénk sikeresen szerepelni a kupán, de a fő célunk természetesen az, hogy a lehető legjobban felkészüljünk az őszi Eb-selejtezőkre - mondta el honlapunknak Zsivoczky Gyula szövetségi edző. - Ha a ráckevei torna után most is eredményesek leszünk, a játékosok komoly önbizalommal várhatnák a szeptemberi, hazai rendezésű selejtezőtornát, amelyen Bosznia-Hercegovina, Csehország és Grúzia lesznek az ellenfeleink.

Az U17-es válogatott kerete:

Nacsa Péter (Győri ETO), Kuruc Máté (Haladás) - kapusok;

Balázs Bálint (Budapest Honvéd), Izing Martin (Felcsút), Farkas Márk (Haladás), Nagy Bálint (Haladás), Szakály Attila (Haladás), Nagy Armand (Honvéd), Skriba Máté (Haladás), Magos Mátyás (UTE), Ponczok Csaba (MTK), Hajnal Gábor (MTK), Kovács István (Haladás), Czár Richárd (Honvéd), Angyal Norbert (Debrecen), Tóbiás Zsolt (FTC), Kalász Milán (Haladás), Kelemen Dávid (MTK) - mezőnyjátékosok.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek
U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.

U17: keddtől a Syrenka Kupán szerepel a válogatott
Meccsbeszámoló
U17: háromgólos győzelem az üzbégek ellen

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.