Szerbia következik a Telki Kupán
U17 férfi   |   Archívum   |   2013. augusztus. 02., 10:55
Szerbia következik a Telki Kupán

A Nemzetközi Ifjúsági Torna (másik nevén Telki Kupa) pénteki játéknapján a magyar U17-es válogatott még megszerezheti az első helyet is a csoportban.

U17-es válogatottunk szerdán kétszeri vezetés után még az első félidőben emberhátrányba került az izraeliek ellen, és bár tíz emberrel is jól tartotta magát, a vendégek a hajrában lőtt góllal végül 3-2-re nyerni tudtak. Csütörtökön Tuboly Frigyes együttesének pihenőnapja volt, míg a csoportunkban a szerbek 6-3-ra verték az izraelieket. Amennyiben péntek délután (17.30) legyőzzük Telkiben Szerbiát, akár a csoport élén is végezhetünk (ehhez háromgólos különbséggel kellene nyernünk), de a bronzmeccset érő második hely egészen biztos lenne. Ha nem sikerül begyűjteni a három pontot, akkor vasárnap az ötödik helyért léphet pályára a csapat.

A szerb utánpótlásképzés erejét mutatja, hogy a csütörtökön véget ért U19-es Európa-bajnokságon aranyérmes lett válogatottjuk, úgy, hogy az elődöntőben a portugálokat, a döntőben a franciákat győzték le. Érdekesség, hogy a kontinens legjobb U19-es válogatottja három éve, még U17-es válogatottként szerepelt a Nemzetközi Ifjúsági Tornán, és akkor a harmadik helyen zárt, míg az 1994-es születésű játékosokból álló magyar csapat a második lett.

A Telki Kupa eddigi eredményei és programja:

Szerda:

Magyarország - Izrael 2-3
Albánia - Csehország 2-1

Csütörtök:

Izrael-Szerbia 3-6
Horvátország-Albánia 3-1

Péntek:

Magyarország - Szerbia, 17.30, Telki
Csehország-Horvátország, 17.30, Dabas

Vasárnap:

5. helyért (A3-B3), Ráckeve, 11.00
3. helyért (A2-B2), Telki, 15.45
1. helyért (A1-B1), Telki 17.30

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek
U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.

U17: keddtől a Syrenka Kupán szerepel a válogatott
Meccsbeszámoló
U17: háromgólos győzelem az üzbégek ellen

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.