Nem bírtunk a hollandokkal
U17 férfi   |   Archívum   |   2008. március. 18., 20:29
Nem bírtunk a hollandokkal

A Hollandiában zajló Eb-selejtezőtorna zárónapján, szerdán U17-es válogatottunk 1-0-ás félidő után 2-0-ra kikapott a hazai gárdától. Mivel Norvégia legyőzte Bosznia-Hercegovinát, a holland csapat jutott tovább, a mieink pedig a csoport negyedik helyén végeztek.

Kihagytuk a helyzeteket

Jól kezdett a Kovácsik Ádám - Üveges Szabolcs, Preklet Csaba, Szűcs László, Ódé Norbert - Kiss Máté (Eppel Márton az 51. percben), Ladányi Tibor - Csiki Norbert (Nagy Dániel a 41. percben), Pölöskei Zsolt, Kovács István - Tischler Patrik összeállításban szereplő válogatott. A mieink az első percekben fölényben játszottak, több helyzetet is kidolgoztak, de egyet sem tudtak értékesíteni. Sőt, a 32. percben, miután Tischler Patrik a kapusba lőtt, a hollandok ellentámadásának végén az Ajax fiatalja, Castillion megszerezte a vezetést a hazaiaknak (1-0). A narancssárgák ezután fölényre tettek szert a középpályán, s a második félidő elején, a 45. percben a Real Madridban szereplő Schneijder öccse bebiztosította a hollandok győzelmét (2-0). Ezután már hiába igyekeztünk, nem sikerült szépítenünk.

Mivel a nap másik mérkőzésén Norvégia 2-0-ra győzött Bosznia-Hercegovina ellen, a hazaiak szerezték meg az első helyet, a mieink pedig az utolsóra csúsztak vissza.

Folytatni kell a munkát

- Ki-ki meccs volt, amelynek elején ziccereink voltak,

Zsivoczky Gyula
de sajnos ezeket nem tudtuk értékesíteni, aztán ellenfelünk első veszélyes akciójából gólt kaptunk - nyilatkozta honlapunknak a mérkőzés után Zsivoczky Gyula szövetségi edző. - A holland fiatalok dinamikusabbak, mint a mieink, és ezen a mérkőzésen jobban is játszottak, és teljesítményük alapján megérdemelten jutottak tovább. Maximálisan kihasználták helyzeteiket, mi pedig egyetlen lehetőségünket sem tudtuk értékesíteni. Nagyon jó, kiegyensúlyozott csoportba kerültünk, amelyben a végül az első helyet megszerző Hollandia akár utolsó is lehetett volna... Az élet nem áll meg, folytatjuk a munkát és bízunk a sikeresebb folytatásban.

Válogatottunk gépe szerdán 12 órakor landol Ferihegy kettőn, a játékosokat szállító busz 1/2 2-re ér az MLSZ székházához.

A csoport végeredménye:

Hollandia 3 2 0 1 4-1 6
Norvégia 3 1 1 1 3-3 4
Bosznia Hercegovina 3 1 1 1 3-4 4
Magyarország 3 0 2 1 3-5 2



Címkék:

Kapcsolódó hírek

U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek
U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.

U17: keddtől a Syrenka Kupán szerepel a válogatott
Meccsbeszámoló
U17: háromgólos győzelem az üzbégek ellen

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.