Egy hónapon belül a második tornagyőzelem
U17 férfi   |   Archívum   |   2008. augusztus. 30., 23:02
Egy hónapon belül a második tornagyőzelem

U17-es válogatottunk szombaton a Lengyelországban zajló Syrenka kupa döntőjében Dániával mérkőzött meg. A mieink 3-0-ra győztek a fináléban, így a ráckevei torna után már a második kupagyőzelmüket szerezték meg egy hónapon belül.

Eredményesen kontrázott együttesünk

Zsivoczky Gyula szövetségi edző Nacsa Péter - Kalász Milán, Ízing Martin, Nagy Bálint, Farkas Márk - Szakály Attila, Nagy Armand - Skriba Máté (Magos Mátyás a 75. percben), Ponczók Csaba (Kovács István a 78. percben), Czár Richárd (Tóbiás Zsolt a 60. percben) - Angyal Norbert (Hajnal Gábor a 80. percben) összeállításban szerepeltette együttesünket.

Magyarország - Dánia 3-0
A mieink villámgyorsan vezetést szereztek: a második percben Ponczók Csaba nagyszerűen ugratta ki a védők közül Czár Richárdot, aki a kapu elé ívelt, a berobbanó Angyal Norbert pedig az ötösről a kapuba fejelt. Ezután a dánok vették át az irányítást, megpróbáltak egyenlíteni, a mieink kontrái azonban igen veszélyesek voltak, és a 65. percben növeltük is előnyünket, Skriba Máté tört át a védelmen, majd 15 méterről a jobb alsó sarokba helyezett. A finis újabb magyar gólt hozott, a 80. percben, közvetlenül a lefújás előtt Magos Mátyás emelt az elvetődő kapus felett a hálóba. Válogatottunk ezzel a ráckevei torna után a Syrenka kupát is megnyerte.

- A Dánia elleni három-null óriási eredmény, ráadásul a meccs nem volt olyan sima, ahogy azt az eredmény mutatja - nyilatkozta honlapunknak a döntő után Zsivoczky Gyula. - Jött előre ellenfelünk, de akcióiban nem volt igazán nagy átütőerő, mi pedig hatékonyan védekeztünk, és eredményesen kontráztunk.
Ponczók Csaba a gólkirályi címért járó trófeát veszi át
Remélem, hogy újabb, megérdemelt tornagyőzelmünk nagy önbizalmat ad a játékosoknak a szeptemberi Eb-selejtezőkre.


Válogatottunk szeptember 22. és 27. között vívja Eb-selejtezőit. A torna meccseire Szombathelyen és Bükön kerül sor, a mieink szeptember 22-én Grúzia, 24-én Bosznia-Hercegovina, 27-én pedig Csehország ellen lépnek pályára. Minden meccsünk Szombathelyen kerül megrendezésre, egyaránt 17. 30-kor.

A bronzéremért vívott meccsen Csehország 4-1-re győzött Fehéroroszország ellen, így a bronzérmet a csehek szerezték meg. A torna gólkirálya Ponczók Csaba lett, három találattal.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek
U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.

U17: keddtől a Syrenka Kupán szerepel a válogatott
Meccsbeszámoló
U17: háromgólos győzelem az üzbégek ellen

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.