A szünet után fordított Montenegró
U17 férfi   |   Archívum   |   2013. augusztus. 27., 18:54
A szünet után fordított Montenegró

U17-es válogatottunk a szünetben még vezetett a Telkiben megrendezett felkészülési meccsen, de a második félidőben két szögletből két gólt szerezve fordítottak a vendégek.

A szeptemberi Európa-bajnoki selejtező torna előtti utolsó felkészülési meccseken Montenegró ellen méreti meg magát az U17-es válogatott. A keddi első összecsapás első félidejében jókora fölényben játszott a magyar válogatott, a montenegróiak a 40 perc során nem jelentettek semmiféle veszélyt a kapunkra. A 18. percben gólt hozott a mezőnyfölény, egy látványos akció végén Nyári Martin kapott jó labdát egy kényszerítő végén Pávkovics Bencétől, és 10 méterről a hálóba lőtt. A folytatásban is maradt a magyar mezőnyfölény, voltak további lehetőségeink is, de ezek kihasználatlanok maradtak.

A szünet után jóval agresszívebben futballoztak a vendégek, átvették az irányítást és az 50. percben egy szöglet után megszerezték az egyenlítő találatot. A montenegróiak a gól után is mezőnyfölényben játszottak, és a 63. percben - egy újabb szögletből - megszerezték a vezető gólt is. A hajrában ismét áttevődött a játék az ellenfél térfelére, ám igazán nagy helyzeteket nem tudtunk kidolgozni, maradt az 1-2.

- Két pontrúgásból kapott gól után kellett vesztesen lejönni a pályáról, sajnos az első félidei jó játék után nem volt meg a kellő tűz a csapatban, hogy egy ilyen agresszív, harcosan letámadó ellenféllel szemben eredményesebben tudjunk szerepelni. A második félidőben elmaradtak a helyzeteink, így sajnos nem ér sokat az első félidő jó játéka sem - mondta a mérkőzés után az mlsz.hu-nak Tuboly Frigyes.

A két csapat csütörtökön 11.00 órakor ismét megmérkőzik egymással.

Magyarország-Montenegró 1-2 (1-0)
Magyarország:
Tóth Balázs - Katona Máté, Hursán György (csk), Csonka Bonifác, Dudás Richárd (Forgács Péter, 68.) - Haris Attila (Ayrton de Oliveira, 63.), Szőke Dániel (Szatmári István, 53.), Pávkovics Bence - Damásdi Alex (Gőgitz Ádám, 75.), Nyári Martin (Bíró Bence, 64.), Korozmán Kevin (Sallai Roland, 68.)

$galeria_cim


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek
U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.

U17: keddtől a Syrenka Kupán szerepel a válogatott
Meccsbeszámoló
U17: háromgólos győzelem az üzbégek ellen

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.