U16: Fordulatos meccsen döntetlen a csehekkel
U16 férfi   |   Csapat   |   2022. szeptember. 08., 15:16
U16: Fordulatos meccsen döntetlen a csehekkel

A magyar válogatott kétszer, a cseh csapat egyszer vezetett az újpesti felkészülési mérkőzésen, végül igazságos, 3-3-as döntetlennel zárult a találkozó.

Az U16-os válogatott kedden nem tudta felvenni a versenyt a csehekkel a két együttes első felkészülési mérkőzésén, a vendégek 6-1-es győzelmet arattak. A csütörtöki, újpesti visszavágó abból a szempontból hasonlóan alakult, hogy korán, már a 4. percben megszereztük a vezetést (Komlósi András büntetőből volt eredményes), majd a cseheknek sikerült egyenlíteniük. A játék képe azonban teljesen más volt, végig kiegyenlített volt a találkozó, a csehek ezúttal nem tudtak fölénk kerekedni. A 45. percben Mondovics Kevin révén visszaszereztük a vezetést, de a csehek a fordulás után egyenlítettek, majd a 61. percben vezető gólt is megszerezték. 
 
A magyar válogatott azonban újítani tudott, és a 66. percben Németh Hunor találatával egyenlített, sőt a hajrában a győztes gólt is megszerezhette volna. Ez nem sikerült, ám a keddi 1-6 után elért 3-3-as döntetlen és a mutatott teljesítmény is feltétlenül biztató a jövőre nézve.
 
– Teljesen más arcát mutatta a csapatunk, mint kedden. A játék minden elemében óriásit javult a teljesítményünk, most valóban igazi csapatként működtünk a pályán. Az első mérkőzés után alaposan kielemeztük a hiányosságainkat, a játékosok pedig szerencsére jól reagáltak a nagy különbségű vereségre, és sokkal érettebb futballt mutattak be, mint két nappal ezelőtt. Nagyon mélyről jöttünk vissza, és ezzel a döntetlennel sikerült magunknak is bizonyítanunk, hogy jóval több van a csapatban, mint amit a keddi első mérkőzésen mutatott – mondta a mérkőzés után Sándor György szövetségi edző.
 
Magyarország-Csehország 3-3 (2-1)
Magyarország: Papp Lőrinc - Varga Máté, Csorba Dominik, Csorba Noel, Tóth Bence (Csiszár Máté, 81.) -  Komlósi András - Egri Imre (Szép Márton, 81.), Kern Ákos (Németh Hunor, 63.), Fónai Bence (Barkóczi Barnabás, 63.), Zója-Katona Márk (Miskolczi Domonkos, 37.) - Mondovics Kevin (Kovács Patrik, 86.)
Gólszerzők: Komlósi 4., Mondovics 45., Németh 66., ill. Svancara 21., 61., Penxa 51.

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Kétgólos vereség a belgák ellen
Kétgólos vereség a belgák ellen

Férfi U16-os válogatottunk a héten a belgiumi Tubizében edzőtáborozott, ahol kedden és csütörtökön mérte össze az erejét a házigazdákkal.

Meccsbeszámoló
Emberhátrányban szenvedtünk vereséget a norvégoktól

Férfi U16-os válogatottunk a héten a belgiumi Tubizében edzőtáborozott, ahol kedden és csütörtökön mérte össze az erejét a házigazdákkal.