Több tehetséges támadót az U16-os korosztályba!
U16 férfi   |   Csapat   |   2024. augusztus. 07., 15:16
Több tehetséges támadót az U16-os korosztályba!

A vasárnaptól szerdáig tartó edzőtáborral megkezdte a szezont Telkiben az U16-os válogatott.

A szezonnyitó összetartáson Szabados József szövetségi edző a fiatal játékosok tudásának feltérképezésére fektette a hangsúlyt, hiszen a most rajtoló szezonban új tehetségekkel bővült a keret. A kiválasztott játékosok az edzőtábort egy egymás közötti mérkőzéssel zárták. A fiatalokra ősztől felkészülési találkozók várnak, szeptemberben Szlovéniával, októberben Luxemburggal és novemberben Svájccal játszanak dupla mérkőzést.

A tábor elsődleges célja lehetőséget adni olyan játékosoknak, akik az elmúlt időszakban, az U15-ös korosztályban kevesebb játéklehetőséget kaptak, illetve még nem voltak a válogatott közelében. Az összetartásnak köszönhetően most ezeket a tehetségeket mértük fel, hogy lehet-e majd a későbbiekben számítani rájuk. Rendszeresen járok a korosztályos csapatok mérkőzéseire, ahol folyamatosan figyelem a legkiemelkedőbbeket. A védők között több olyan jó egyéni teljesítményt láttam, amit szerettem volna felmérni válogatott szinten is. A támadók között is folyamatosan keresgéljük a tehetségesebb játékosokat, az eddigi tapasztalatok alapján ott jelenleg még kisebb a merítési lehetőségünk - nyilatkozta Szabados József szövetségi edző.

A válogatott kerete:

Kapusok:
Jakab Mátyás - Honvéd
Kilvinger Levente - PMFC
Vambersky Attila - FTC
Balogh Barnabás - PFLA

Védők:
Acsai Dominik - Honvéd
Vincze Tamás - DVSC
Csernyi Kristóf – ETO FC
Skotner Zoltán - FTC
Raki Zsombor - Regensburg
Szakáll Dénes - DVSC
Nyári Olivér – Illés Akadémia
Papp Máté – Illés Akadémia
Balogh Áron - Vasas
Béres Benedek – ETO FC

Középpályások:
Polonkai Noel - Austria Wien
Ratkai Ádám - PFLA
Milkovics Márton - Blackburn
Erdei Zsombor - Puskás
Strebek Noel - Vasas
Kiss Máté - DVSC
Somfalvi Barna - PFLA

Támadók:
Varga Zsolt - DVSC
Berekméri-Szigeti Ákos - Főnix
Wiesner Balázs - Paks
Zsolnai Dávid - MTK
Varga Zalán - Honvéd
Kiss Norbert - MTK
För Patrik - Honvéd


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Több tehetséges támadót az U16-os korosztályba!
Több tehetséges támadót az U16-os korosztályba!

A vasárnaptól szerdáig tartó edzőtáborral megkezdte a szezont Telkiben az U16-os válogatott.

A perspektív és a KMAR-válogatott legjobbjai az U17-ben folytathatják
Meccsbeszámoló
A perspektív válogatottak is megkezdték a felkészülést Telkiben

A vasárnaptól szerdáig tartó edzőtáborral megkezdte a szezont Telkiben az U16-os válogatott.