![Kétgólos győzelem Tiranában](/adat/newse/36406/gyorskep/nagykep/u16tirana-2.jpg)
U16-os válogatottunk a második félidőben kétszer is bevette az albánok kapuját, és megérdemelt győzelemmel zárta a két csapat tiranai mérkőzését.
Szabados József szövetségi edző hétfőn délelőtt még Telkiben tartott edzést a férfi U16-os válogatott játékosainak, kedden kora délután viszont már Tiranában volt fellépése a csapatnak a házigazda albánok ellen. A hazai csapat erejét mutatja, hogy több játékosuk is olasz (Inter, Genoa, Roma) és német (Bayern München, Leverkusen) klubokban pallérozódik, ezért kimondottan nehéz összecsapás várt a mieinkre.
Az első félidőben egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni, kiegyenlített volt a játék, a magyar oldalon talán több ígéretesebb helyzettel. A fordulás után a mieink gyorsan vezetést szereztek, az 54. percben egy bal oldali beadást követően Varga Zsolt előzte meg a védőjét, és közelről a hálóba továbbított (0-1). Négy perccel később egy kapu előtti labdaszerzést követően Polonkai Noellel szemben szabálytalankodtak a 16-oson belül, a megítélt büntetőből a sértett a léc alá bombázott (0-2). A második gól után is a magyar válogatott akarata érvényesült a pályán, több lehetőségünk volt a hátralévő időben, mint a hazaiaknak, újabb gól azonban nem született, a mieink a második félidei játék alapján megérdemelten nyerték meg a találkozót. A két csapat csütörtökön ismét megmérkőzik egymással.
– Már az első félidőben is több lehetőséget dolgoztunk ki, mint az ellenfelünk, de ekkor még sok technikai hibát vétettünk, és túlzottan direkt volt a játékunk – értékelt a lefújás után Szabados József. – A második félidőre több helyen változtattunk, és amellett, hogy a cserék jól szálltak be, a kezdőcsapat tagjai is egészen más felfogásban jöttek ki a folytatásra. A szünet után végig kontroll alatt tartottuk a meccset, gólokat szereztünk, helyzeteink voltak, az albánok hátrányban sem tudtak nyomást gyakorolni ránk. A szezon legelején járunk, még nincsenek bajnoki formában a játékosok, ennek tudom be az első félidei visszafogottabb játékot, de összességében elégedett vagyok, hiszen sikerült győznünk, és a találkozó jól szolgálta az egyéni és a csapatszintű fejlődést.
Albánia-Magyarország 0-2 (0-0)
Magyarország: Jakab Mátyás - Acsai Dominik (Vincze Tamás, 68.), Russnák Áron, Tóth Miklós, Papp Máté - Polonkai Noel (Bogdán Martin, 77.), Somogyi Tamás (Tímár Martin, 83.), Milkovics Márton (Somfalvi Barna, 46.) - Varga Zsolt (Zsolnai Dávid, 83.), Görög Vincent (Gyánó Marcell, 46.), Varga Zalán (Berekméri-Szigeti Ákos, 46.)
Címkék:
Kapcsolódó hírek
![Albániában lép pályára az U16-os válogatott](/adat/newse/36396/gyorskep/nagykep/dsc-2386.jpg)
Férfi U16-os válogatottunk kedden és csütörtökön Tiranában játszik felkészülési mérkőzéseket a házigazdákkal.
![Döntetlennel zárta svájci túráját az U16-os válogatott](/adat/newse/36025/gyorskep/nagykep/u15-sui.jpg)
Férfi U16-os válogatottunk kedden és csütörtökön Tiranában játszik felkészülési mérkőzéseket a házigazdákkal.