![Döntetlent játszott Albániában az U16-os válogatott](/adat/newse/36422/gyorskep/nagykep/u16-2.jpg)
A magyar válogatott kétszer egyenlített az albánok ellen Tiranában, így egy győzelemmel és egy döntetlennel zárta túráját.
A Szabados József vezette férfi U16-os válogatott a keddi 2-0-s győzelem után csütörtökön is megmérkőzött a házigazda albánokkal. A csütörtöki visszavágóra teljesen kicserélődött a kezdőcsapatunk, egy játékos maradt a keddi kezdőből. Talán ez volt az egyik oka, hogy ezúttal kevésbé volt kompakt a csapat, több helyet hagytunk az albánoknak, és kevesebb lehetőségünk adódott a hazai kapu előtt. A 30. percben vezetést szereztek az albánok, egy hosszú labdát Elson Himallari lőtt a magyar kapuba (1-0).
A szünetben négyet, a második félidőben további hatot cserélt Szabados József, és a fordulás után szervezettebb lett a játékunk, többet birtokoltuk a labdát, valamint veszélyesebbek lettünk a kapu előtt is. A 71. percben Somogyi Barna kapott labdát a 16-oson belül, és a hálóba továbbított (1-1). A hajrához közeledve mindkét csapat megpróbálta a maga javára fordítani a meccset, a 80. percben az albánok voltak eredményesek, majd a 86. percben egy pontrúgást követően Görög Vincent vette be a kaput, így alakult ki a 2-2-es végeredmény.
– Szerettünk volna minden kerettagnak lehetőséget adni, ezért tíz helyen változott a kezdőcsapatunk a keddi mérkőzéshez képest. Az első félidőben döcögött a játékunk, védekezésben és játéképítésben sem tudtuk azt a teljesítményt nyújtni, mint az első mérkőzésen – mondta a mérkőzés után Szabados József. – A szünet után feljavultunk, és az egyenlítést követően benne volt a meccsben, hogy kiharcoljuk a győzelmet, végül a hazaiak második találata után csak a döntetlent sikerült megszerezni. Jó felmérő volt ez a két találkozó, a sok hiányzó miatt kipróbálhattunk több olyan játékost is, akik az utóbbi időben nem voltak a szűkebb keret tagjai. Lépésről lépésre haladunk, úgy érzem, a mostani összetartáson is sikerült előrelépnünk a csapatépítésben.
Albánia-Magyarország 2-2 (1-0)
Magyarország: Ostoici Stefan (Balogh Barnabás, 46.) - Vincze Tamás (Acsai Dominik, 60.), Ráki Zsombor (Tóth Miklós, 60.), Russnák Áron, Nyári Olivér (Papp Máté 46.) - Tímár Dávid (Somogyi Tamás, 46.), Somfalvi Barna (Milkovics Márton, 82.), Bogdán Martin (Polonkai Noel, 46.) - Berekméri-Szigeti Ákos (Varga Zalán, 82.), Gyánó Marcell (Görög Vincent, 82.), Zsolnai Dávid (Varga Zsolt, 46.)
Gólszerzők: Elson Himallari (30.), Arber Lleshi (80.), ill. Somogyi Barna (71.), Görög Vincent (86.)
Címkék:
Kapcsolódó hírek
![Kétgólos győzelem Tiranában](/adat/newse/36406/gyorskep/nagykep/u16tirana.jpg)
U16-os válogatottunk a második félidőben kétszer is bevette az albánok kapuját, és megérdemelt győzelemmel zárta a két csapat tiranai mérkőzését.
![Albániában lép pályára az U16-os válogatott](/adat/newse/36396/gyorskep/nagykep/dsc-2386.jpg)
U16-os válogatottunk a második félidőben kétszer is bevette az albánok kapuját, és megérdemelt győzelemmel zárta a két csapat tiranai mérkőzését.