U15: Újabb döntetlen Szlovénia ellen
U15 férfi   |   Csapat   |   2021. október. 28., 21:14
U15: Újabb döntetlen Szlovénia ellen

Férfi U15-ös válogatottunk a keddi, Nován játszott 2-2-es döntetlen után csütörtökön Gornja Radgonán is megmérkőzött a szlovénokkal. Ezúttal nem született gól a találkozón.

A Sándor György vezette csapat kedden mezőnyfölényben játszva ért el 2-2-es döntetlent a két kontragólt szerző szlovén csapat ellen. A csütörtöki visszavágón  hazaiak agresszívebben futballoztak, jobban ki tudták használni fizikális fölényüket, ennek köszönhetően a mérkőzés egyes periódusaiban nyomás alatt tudták tartani a kapunkat: kapufát lőttek, és Pirgi Péternek is be kellett mutatnia egy-két nagy védést. 

A magyar válogatott nem adta fel alapelveit, próbált kezdeményezően futballozni, labdát birtokolni, voltak ígéretes támadásaink is, de csak lesgólig jutottunk a 80 perc alatt, így döntetlennel zárult a találkozó.

– Elégedett vagyok a játékosok teljesítményével, mindenki igyekezett végrehajtani a pályán, amit kértünk tőlük – értékelt a mérkőzés után Sándor György. – Örülök, hogy a két mérkőzésen mindenkinek játéklehetőséget tudtunk adni, és az összes kerettag egészségesen térhet vissza klubjába. Ebben a korban nem az eredményesség a legfontosabb, hanem a tehetség kibontakoztatása, illetve az, hogy a játékosok a nemzetközi szinten szerezhessenek tapasztalatokat, ami segítheti további fejlődésüket. Bízom benne, hogy a játékosok építkezni tudnak az elmúlt napokban őket ért impulzusokból, és a következő időszakban olyan teljesítményt nyújtanak, amivel ismét ki tudják harcolni a válogatott meghívót. 

Szlovénia-Magyarország 0-0
Magyarország: Pirgi Péter - Magyar Miklós (Bencsetler Máté, 74.), Pál Barna, Kovács Kristóf, Botos György - Madarász Ádám (Németh Hunor, 61.), Hős Zsombor (Jádi Balázs, 61.), Kern Ákos (Vitályos Viktor, 49.) - Kun Ákos (Hajdu Bálint, 49.), Szép Márton (Modovics Kevin, 74.), Borsi Péter (Garai Zétény, 49.)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U15: Döntetlennel zártuk a szlovákiai tornát
U15: Döntetlennel zártuk a szlovákiai tornát

Férfi U15-ös válogatottunk a lengyelek elleni mérkőzés után a finnekkel is 1-1-es döntetlent játszott.

Egy vereség, egy döntetlen a szlovákiai tornán
Meccsbeszámoló
Szorgalmas, jó képességű labdarúgókból alakul az U15-ös válogatott

Férfi U15-ös válogatottunk a lengyelek elleni mérkőzés után a finnekkel is 1-1-es döntetlent játszott.