Döntetlent játszottak Máltán az U15-ösök
U15 férfi   |   Csapat   |   2022. november. 08., 22:15
Döntetlent játszottak Máltán az U15-ösök

U15-ös válogatottunk idei utolsó edzőtáborozásán Máltában szerepel két felkészülési mérkőzésen. A keddi első találkozón nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket, gól nélkül zárult a 80 perc.

A kedd esti találkozó első félidejében Oross Márton együttese irányította a játékot, veszélyesebben futballozott a házigazdáknál, de nem tudta gólra váltani a fölényét, kimaradtak a helyzetei.

Bár a máltai válogatott tagjai az idény során hetente három napot együtt készülnek, és az összeszokottság meg is látszott a játékukon, a második félidőben is a magyar csapat játszott jobban. A hazaiak néhány távoli lövésen kívül nem jelentettek veszélyt a kapunkra, míg a mieink előtt adódtak ugyan újabb helyzetek, de a lefújásig csak kapufáig jutottuk, így végül 0-0-s döntetlennel zárult a találkozó.

– Nagyon jól felkészített ellenféllel találkoztunk, de sikerült többször is átjátszani a máltai védelmet, azonban a végjátékban rendre pontatlanok voltunk, és kihagytuk a helyzeteinket. Sajnálom, hogy gólokban nem mutatkozott meg a fölényünk, de a csütörtöki mérkőzésen javíthatunk, szeretnénk eredményességben is előrelépni – értékelt a lefújás után Oross Márton szövetségi edző.

Málta-Magyarország 0-0
Magyarország: Lányi Ferenc - Sánta Milán, Hecler Botond, Prettenhoffer Márton, Rankó Viktor - Di Mundo Antonio, Petrók Viktor, Nyers Ádám (Mizák Milán, 52.) - Bősze Levente (Meskó Márk, 52.), Galambos János (Kátai Szabolcs, 64.), Magyarics Erik (Kecskés Barna, 64.)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Sokba kerültek a hibák - alulmaradtunk a törökökkel szemben
Sokba kerültek a hibák - alulmaradtunk a törökökkel szemben

Férfi U15-ös válogatottunk 5-2-es vereséget szenvedett a házigazda törököktől Manisában.

Döntetlennel zárta írországi táborát az U15-ös válogatott
Meccsbeszámoló
Döntetlennel búcsúztunk Törökországtól

Férfi U15-ös válogatottunk 5-2-es vereséget szenvedett a házigazda törököktől Manisában.