Vereséggel búcsúzott Ciprustól a női A-válogatott

2018. március. 07., 12:50   |    

Vereséggel búcsúzott Ciprustól a női A-válogatott

Markó Edina együttese 2-0-ás vereséget szenvedett a finnektől a Ciprus-kupa utolsó játéknapján.

A szlovákok elleni hétfői 1-1-es döntetlen után női A-válogatottunk lejátszotta utolsó mérkőzését a Ciprus-kupán, az ellenfél a nálunk jóval magasabban rangsorolt finn válogatott volt. Az első félidő első felében a finnek kontrollálták a játékot, és a 21. percben egy védők mögé beívelt labdából Linda Sallström révén a vezetést is megszerezték. A gól után feljavult a játékunk, Kocsán Petra majd Vágó Fanni előtt is adódott lehetőség, de nem sikerült bevenni a kaput.

A fordulás után mi kezdtünk jobban, ekkor még benne volt a levegőben, hogy egyenlíthetünk, de szép lassan visszavette az irányítást a finn csapat, és a 61. percben, a csereként beállt Emmi Alanen révén megduplázta előnyét. Az utolsó félórában egyre erősödtek a fáradtság jelei a játékosainkon, ekkor már nem volt esély arra, hogy meg tudjuk szorítani ellenfelünket. A finnek megtartották az előnyt, és megérdemelt győzelemmel zárták a mérkőzést.

- Rögtön a torna elején, Észak-Korea ellen óriási energiákat kellett mozgósítaniuk a lányoknak a helytállás érdekében, ez érezhetően sokat kivett belőlük, a torna végére fizikálisan, mentálisan és koncentrációban is az erőnk végére értünk. A nálunk magasabban rangsorolt csapatok ellen nehezen tudjuk kapott gól nélkül zárni a meccseinket, ezért nem fér bele a játékunkba, hogy sorra kihagyjuk a helyzeteinket, sajnos ma is három-négy komoly lehetőségünk maradt kihasználatlanul, így nem lehetett esélyünk a bravúrra - értékelt a mérkőzést követően Markó Edina szövetségi kapitány.

A válogatott legközelebb április elején lép pályára: 5-én a svédek fogadjuk Szombathelyen vb-selejtezőn, majd négy nappal később Horvátországban folytatjuk a sorozatot.

Finnország-Magyarország 2-0 (1-0)
Magyarország: Szőcs Réka – Papp Dóra (Tóth Alexandra 63.), Turányi Lilla (Pinczi Anita 43.), Szeitl Szilvia, Szabó Viktória (Horti Boglárka 79.) – Csiszár Henrietta, Rácz Zsófia, Fenyvesi Evelin (Mosdóczi Evelin 79.) – Kocsán Petra – Vágó Fanni (Magyarics Zoé 79.), Németh Loretta (Jakabfi Zsanett 46.).


Címkék:

Főszponzoraink
Szponzoraink