
Kétszáznál is többen látogattak ki a Szerbia és a Fehéroroszország ellen készülő női A-válogatott edzésére. A legszerencsésebbek a nemzeti együttes tagjai által aláírt címeres pólóval térhettek haza.
Szarvas Alexandra együttese május 30-án 19 órakor és június 3-án szintén 19 órakor a Nemzetek Ligája-sorozatban szerepel, először a házigazda szerbek ellen, majd a szegedi Szent Gellért Fórumban Fehéroroszország ellen. Válogatottunk hétfő délután közönség előtt tréningezve készült a megmérettetésekre a Szeged-Csanád Grosics Akadémia edzőpályáján.
A kilátogatókra ezúttal is több meglepetés várt: a szurkolók között a játékosok által aláírt négy címeres pólót sorsoltak ki, a nyertesek pedig tizenegyest is rúghattak a válogatott kapusainak. Valamennyi résztvevő továbbá autogramkártyákat, illetve meccsjegyet kapott ajándékba a Fehéroroszország elleni NL-mérkőzésre. Az edzés után a szurkolók fotózkodhattak példaképeikkel, valamint aláírást gyűjthettek tőlük.
Az eseményt a 113-szoros válogatott Szabó Viktória születésnapi köszöntése koronázta meg: az edzés végén a több mint kétszáz szurkoló egyszerre köszöntötte énekelve a nemzeti csapat védőjét.
A válogatottban történt egy változás, ugyanis Pongrácz Ágnes sérülés miatt távozott az edzőtáborból, helyére Terestyényi Anna érkezett.
– Immáron harmadszor rendeztünk nyilvános edzést, s a közeljövőben is tervezünk hasonló eseményt – mondta Dénes Dorka női szakágvezető.– Csongrád vármegyéből a Szent Mihály Akadémia mellett több kis egyesület is regisztrált az edzésre, jöttek szurkolók többek között a Makó FC-től, a Zsombó SE-től, a Csongrádi-Tiszaparttól, a Mártély Sportkörtől, a Szeged-Csanád Grosics Akadémiáról, a Szentestől és a Sándorfalvi SKE-től. A Magyar Labdarúgó Szövetség Csongrád-Csanád Vármegyei Igazgatósága nagyon sokat segített a nyilvános edzés népszerűsítésében, ezúton is köszönjük a támogatásukat.

A magyar válogatott mérkőzései
Május 30.: Szerbia-Magyarország 19.00 (Ópazova)
Június 3.: Magyarország-Fehéroroszország 19.00 (Szeged, Szent Gellért Fórum)
A női A-válogatott kerete
Kapusok
Bíró Barbara (ETO FC Győr)
Brzykcy Lauren (Pitea IF)
Terestyényi Anna (Astra HFC)
Védők
Fördős Beatrix (Internazionale)
Kovács Laura (ETO FC Győr)
Nagy Virág (Meppen)
Németh Diána (VfL Wolfsburg)
Németh Hanna (Werder Bremen)
Palakovics Laura (Puskás Akadémia)
Turányi Lilla (Leverkusen)
Középpályások
Bokor Blanka (MTK)
Csányi Diána (MTK)
Csiki Anna (Tottenham Hotspur FC)
Csiszár Henrietta (Internazionale)
Fenyvesi Evelin (FTC-Telekom)
Nagy Fanni (ETO FC Győr)
Papp Luca (VfL Wolfsburg)
Szabó Viktória (FC Zürich)
Támadó
Nagy Vanessza (FTC-Telekom)
Nagy Viktória (FTC-Telekom)
Pápai Emőke (SV Werder Bremen)
Pusztai Sára (OH Leuven)
Vincze Borbála (FC Zürich)
Címkék:
Kapcsolódó hírek

A női A-válogatott az FC Zürich 17 éves játékosával, Vincze Borbálával, valamint a hosszú idő után visszatérő Bíró Barbarával a keretében zárja a ...

A női A-válogatott az FC Zürich 17 éves játékosával, Vincze Borbálával, valamint a hosszú idő után visszatérő Bíró Barbarával a keretében zárja a ...