Megnehezítette a skótok dolgát, de hátrányba került a női válogatott
Női A-válogatott   |   Csapat   |   2024. október. 25., 20:50
Megnehezítette a skótok dolgát, de hátrányba került a női válogatott

Női A-válogatottunk felvette a versenyt az angol élvonalbeli játékosokkal teletűzdelt skót csapattal, de végül 1-0-s vereséget szenvedett az Eb-selejtező rájátszásának első mérkőzésén a Bozsik Arénában.

A pénteki mérkőzésen 100. alkalommal lépett pályára Fenyvesi Evelin, aki 2013 óta meghatározó tagja a női A-válogatottnak (s a mai napon ő is húzhatta magára a csapatkapitányi karszalagot, ugyanis Csiszár Henrietta szemüregcsonttörés miatt csupán a lelátóról szoríthatott a csapattársaknak). Fenyvesi Evelint dr. Barczi Róbert sportigazgató és Dénes Dorka női szakágvezető köszöntötte a kezdőrúgás előtt. 

Az első pár percben kezdeményezően léptünk fel, de nem tudtuk veszélyeztetni a skót kaput. Az ellenfél hamar magához ragadta az irányítást, az első kaput veszélyeztető helyzetet viszont a magyar válogatott jegyezhette: a 23. percben Csányi Diána távoli bombája szállt el centikkel a skót kapu felett. A 28. percben a Bundesligában szereplő Zeller Dóra cselezte át magát a skót védőkön, s lőtt kapura, a skót kapus azonban szögletre ütötte a labdát. Az első 30 percben a szigetországiak birtokolták többet a labdát, s alakítottak ki több helyzetet, mégis a mieink akciói voltak veszélyesebbek. 

A 35. percben a skótok előtt alakult ki gólhelyzet, egy jobb oldali szöglet után a Chelsea játékosa, Erin Cuthbert célzott pár centivel a felső léc fölé. A 42. percben kapusunk, az első alkalommal válogatott Lauren Brzykcy óriási bravúrt bemutatva védte a hosszú sérülés után visszatérő Real Madrid játékos, Weir Caroline távoli lövését. A félidő hosszabbításában a Tottenham Hotspur játékosa, Csiki Anna indította a bal oldalon Kaján Zsanettet, de Kaján lövése után a labda a jobb kapufa mellett hagyta el a pályát.

A második játékrész első nagy helyzete a magyar válogatott előtt adódott: az 57. percben Csiki Anna hozta ziccerbe Zeller Dórát, aki a kapu mellé lőtt. A vendégek támadója, Thomas Martha viszont nem tévesztett célt, s a 60. percben előnyhöz juttatta a skót válogatottat (0-1). A gólt követően Pápai Emőke szállt be a játékba, Kaján Zsanettet váltva. A 79. percben ismét nyomás alá került a magyar kapu, de Lauren Brzykcy közreműködésével sikerült megőriznünk a hálónkat az újabb góltól.

A 82. percben a mieink kerültek helyzetbe, de a kapu előtt tömörülő skót játékosok útját állták Csiki Anna léc alá tartó labdájának. A hosszabbításban Pápai Emőke vitte kapura a labdát, az utolsó pillanatban azonban becsúszással mentett egy skót védő. A második félidőben az első játékrészhez képest többet birtokoltuk a labdát, kiegyenlítettebb volt a játék, ám a lefújásig nem sikerült változtatnunk az álláson, így skót győzelemmel ért véget az összecsapás. 

A visszavágóra október 29-én, kedden kerül sor az edinburghi Easter Road Stadionban magyar idő szerint 20.35-kor.

Nagyon büszke vagyok a lányokra, mert tényleg végigküzdötték a mérkőzést, szívüket, lelküket kitették a pályára. Itt is, ott is adódtak helyzetek, a következő mérkőzésen megpróbáljuk megfogni őket. Egy kis szerencse hiányzott csak a mai mérkőzésen, ha értékesítjük valamelyik nagy helyzetünket, akkor ez 1-1 vagy egygólos győzelem is lehetett volna. A hozzáállás példaértékű volt, ugyanilyen mentalitással kell a második meccsnek is nekimenni – nyilatkozta Szarvas Alexandra szövetségi kapitány a mérkőzés után.

Magyarország-Skócia 0-1 (0-0)
Magyarország: Lauren Brzykcy - Kovács Laura, Turányi Lilla, Németh Hanna, Szabó Viktória - Fenyvesi Evelin (Nagy Fanni, 79.), Papp Luca - Zeller Dóra, Csányi Diána, Csiki Anna (Nagy Virág, 90.) - Kaján Zsanett (Pápai Emőke, 61


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Szarvas Alexandra: Kiváltság ilyen feladat előtt állni
Szarvas Alexandra: Kiváltság ilyen feladat előtt állni

A női A-válogatott pénteken 18.15-kor a papírforma szerint esélyesebb Skóciával küzd meg a Bozsik Arénában, az Eb-selejtező rájátszásában. A ...

Első győzelmünket arathatnánk a skótok ellen
Meccsbeszámoló
Megnehezítette a skótok dolgát, de hátrányba került a női válogatott

A női A-válogatott pénteken 18.15-kor a papírforma szerint esélyesebb Skóciával küzd meg a Bozsik Arénában, az Eb-selejtező rájátszásában. A ...