Döntetlennel búcsúztak Olaszországtól a női futsalosok
Futsal Női A   |   Szurkolók   |   2025. március. 22., 23:14
Döntetlennel búcsúztak Olaszországtól a női futsalosok

Döntetlennel zárta a vb-selejtező elitkörét a női futsalválogatott Olaszországban. A svédek ellen játszottunk 2-2-t, a góljainkat Fülöp Diána és Horváth Viktória szerezte. A mieink a negyedik helyen zárták a csoportküzdelmeket.

A Montesilvánóban rendezett vb-selejtező elitkör harmadik játéknapjára már eldőltek a fontos kérdések a tornán, a portugál és az olasz együttes jutott ki a Fülöp-szigeteki vb-re. A svédek elleni zárómeccs a csoport harmadik helyéről döntött, ahhoz, hogy ezt megszerezzük, le kellett volna győzni a jobb gólkülönbséggel álló skandinávokat.

A mérkőzésen szinte végig a svédek játszottak fölényben, de az első félidőben nem sikerült bevenniük az ismét remekül védő Torma Lilla kapuját, több alkalommal a kapufa is kisegített minket. A fordulás után Fülöp Diána révén a mieink szereztek vezetést, de bő két perc múlva már a svédeknél volt az előny. A magyar válogatott azonban nem adta fel, és a 28. percben Horváth Viktória találatával egyenlített, majd hősiesen küzdve meg is őrizte a döntetlent a meccs végéig.

A válogatottunk egy ponttal a negyedik helyen zárta a tornát.

– Ezen a mérkőzésen sem mi domináltunk, mégis az történt a pályán, amit mi szerettünk volna – mondta a mérkőzés után Frank Tamás. – Tudtuk, mik a svédek erősségei, ezért hiába játszottak fölényben, nekünk is voltak helyzeteink. A végén az ellenfelünk meg akarta nyerni a meccset, levitték a kapust is, mégis mi álltunk közel a győzelemhez, kétszer is az üres kapu mellé lőttük a labdát. Örülök a döntetlennek, nagy dolog, hogy pontot tudtunk szerezni egy ilyen erős rivális ellen. Összességében átalakuló csapatunk jól helyt állt a tornán, két egész más szintet képviselő rivális ellen játszottuk az első két találkozót, ezeken nem volt esély a szoros végeredményre, a szintén remek játékerőt képviselő svédek ellen pedig bravúros döntetlent értünk el.

Svédország-Magyarország 2-2 (0-0)
Magyarország: Torma Lilla - Fülöp Diána, Krascsenics Csilla, Horváth Viktória, Gajzágó Flóra
Cserék: Deczki Vanda, Tagyi Vivien, Wiesner Dalma, Fábián Rebeka, Hardon Rita, Kiss Gréta, Nagy Anikó, Varga Adél, Szabó Bernadett
Gólszerzők: Stegius 24., Hardon (öngól) 25., ill. Fülöp 22., Horváth 28.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Öt góllal maradtunk alul az olaszokkal szemben
Öt góllal maradtunk alul az olaszokkal szemben

Női futsalválogatottunk megkezdte szereplését az olaszországi Montesilvánóban rendezett világbajnoki selejtezőben.

Az európai élmezőny vár a női futsalosokra
Meccsbeszámoló
Döntetlennel búcsúztak Olaszországtól a női futsalosok

Női futsalválogatottunk megkezdte szereplését az olaszországi Montesilvánóban rendezett világbajnoki selejtezőben.