Női futsal válogatott: húsz percig megnehezítettük Ukrajna dolgát
Női futsal   |   Archívum   |   2014. április. 16., 19:36
Női futsal válogatott: húsz percig megnehezítettük Ukrajna dolgát

Női futsalválogatottunk Berettyóújfalun játszott barátságos mérkőzést Ukrajnával.

Előző két mérkőzését Oroszország ellen győzelemmel zárta válogatottunk, így önbizalommal telve érkezett a csapat Berettyóújfalura, hogy megmérkőzzön Ukrajna legjobbjaival. A keret nem változott sokat az Oroszország elleni fellépés óta, csupán egyetlen újonc szerepel a csapatban, Torma Lilla először ölthette magára a címeres mezt.

A találkozó jól kezdődött, Megyes Ágnes már az 1. percben vezetést szerzett a magyar válogatottnak, a 3. percben pedig Szekér Anita duplázta meg az előnyt. Ezt követően az ukránok magukra találtak, és érvényre juttatták az egyelőre tagadhatatlanul meglévő tudásbeli fölényüket, szünetig kiegyenlítettek, majd a második félidő első hat percében három gólt szerezve elhúztak. A végeredmény 2-6 lett, a mieink a csütörtöki (17.00, Berettyóújfalu) "visszavágón" javíthatnak.

- A kiegyenlített első félidőt követően az ukránok kihasználták fizikális és taktikai fölényüket, és megérdemelt győzelmet arattak. Ellenfelünk jelenleg jobb csapat, ezt el kell ismerni, nekünk elsősorban agresszivitásban és védekezésben kell sokat javulnunk a jövőben - mondta a mérkőzés után Sito Rivera szövetségi kapitány.

Magyarország - Ukrajna 2-6
Magyarország: Vincze Anikó - Radics Ágnes, Szekér Anita, Szabó Boglárka, Megyes Ágnes
Cserék: Bocsárdi Eszter, Torma Lilla, Szórádi Nikoletta, Újvári Krisztina, Bernáth Csilla, Üveges Katalin, Kovács Aliz, Csepregi Gabriella, Nagy Ágnes, Radics Ágnes, Farkas Éva, Ganczer Hajnalka

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Futsal: magabiztos spanyol siker a második mérkőzésen
Futsal: magabiztos spanyol siker a második mérkőzésen

Női futsalválogatottunk második barátságos mérkőzésén 8-1-es vereséget szenvedett Spanyolországtól Madridban.

Futsal: a spanyolok érvényesítették a papírformát
Meccsbeszámoló
Futsal: női válogatottunk megnyerte a Visegrádi Négyek Tornáját

Női futsalválogatottunk második barátságos mérkőzésén 8-1-es vereséget szenvedett Spanyolországtól Madridban.