Ukrajnában játssza első tétmeccseit a női futsalválogatott
Futsal Férfi A   |   Csapat   |   2018. július. 05., 18:58
Ukrajnában játssza első tétmeccseit a női futsalválogatott

Az UEFA elkészítette az első női futsal Európa-bajnokság selejtezőjének csoportbeosztását. A magyar válogatott Ukrajnában lép pályára szeptemberben, ahol a házigazdák mellett Kazahsztánnal és egy előselejtezőből érkező csapattal mérkőzik meg.

Az UEFA tavaly döntött arról, hogy 2019-ben megrendezi az első hivatalos női futsal Eb-t. Az Európa-bajnokság selejtezőit idén szeptemberben rendezik, négyes minitornákon dől el, hogy mely csapatok vesznek részt az első Európa-bajnokságon.

A selejtezők sorsolását csütörtökön tartották meg Nyonban, miután összesen 24 csapat jelezte részvételi szándékát a sorozatban. A magyar válogatott elkerülte ugyan a kontinens legjobbjait, de így is nehéz dolga lesz: a házigazda ukránokkal, a kazahokkal, valamint a fehérorosz, moldáv, örmény előselejtezős hármas győztesével mérkőzünk az Eb-szereplésért. Az ukrajnai tornát szeptember 11. és 16. között rendezik meg, a csoport győztese biztosítja helyét a februárban rendezendő négycsapatos Európa-bajnokságon (melynek házigazdája a négy résztvevő válogatott egyike lesz).

- Ukrajna a csoport abszolút favoritja, amellett, hogy házigazdaként léphetnek pályára, a csapatuk erősségét tekintve is egyértelműen előttünk járnak - mondta az mlsz.hu-nak Dombó János, a válogatott szakvezetője. - A másik két ellenfelünkről nem tudunk sokat, de az egészen biztos, hogy könnyű meccseink nem lesznek, hiszen a mi csapatunk is alakulófélben van. Szeretnénk jól szerepelni a válogatott első hivatalos tétmeccsein, ehhez természetesen minden háttérmunkát elvégzünk, igyekszünk a lehető legtöbb információt megszerezni ellenfeleinkről, és kielemezni a játékukat.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Hajszállal maradtunk le a negyeddöntőről – döntetlen az olaszok ellen
Hajszállal maradtunk le a negyeddöntőről – döntetlen az olaszok ellen

Férfi futsalválogatottunk utolsó Eb-csoportmérkőzésén kétszer is vezetett az olaszok ellen, de ellenfelünk mindkétszer egyenlített, és a 2-2-es ...

Az olaszok ellen zárjuk a csoportkört az Eb-n
Meccsbeszámoló
Történelmi Eb-szereplés

Férfi futsalválogatottunk utolsó Eb-csoportmérkőzésén kétszer is vezetett az olaszok ellen, de ellenfelünk mindkétszer egyenlített, és a 2-2-es ...