Férfi futsalválogatottunk az Eb-felkészülés jegyében a litvánokkal mérkőzött meg kedden az angyalföldi Sterbinszky Amália Sportcsarnokban. A mieienk kétszer is hátrányba kerültek a mérkőzésen, de végül Kajtár Mátyás duplájával, valamint Nagy Imre, Suscsák Máté és Rábl János góljával 5-2-es győzelmet arattak.
A mérkőzés elején Suscsák Mátét köszöntötte a szövetség a 25. válogatottsága alkalmából, az Újpest játékosának Ragadics Ferenc, az MLSZ Futsal Bizottságának a tagja adott át emlékplakettet.
Jobban kezdték a mérkőzést a litvánok, el kellett telnie néhány percnek, mire a mieink felvették a mérkőzés ritmusát. Addigra azonban már hátrányba kerültünk, a 2. percben ugyanis egy oldalberúgás után Juchno révén a vendégek megszerezték a vezetést, majd két-három további helyzet jelezte a fölényüket. Az első tíz percben sok volt a pontatlanság a játékunkban, nem találtunk az ellenfél védekezésének ellenszerét, ezért nem tudtunk komolyabb lehetőségeket kialakítani.
Ezt követően azonban gyökeres fordulatot vett a mérkőzés, a 10. percben Rábl János révén közel jártunk az egyenlítéshez, de a litván kapus bravúrral védett, a 11. percben viszont már a kapus sem segíthetett, Nagy Imre kapott remek labdát Alaszticstól, majd éles szögből, az alapvonal közeléből a kapuba lőtt, a labda a keresztlécről vágódott a hálóba (1-1).
A gól után már a magyar válogatott irányított, és a helyzeteink alapján gyorsan átvehettük volna a vezetést, de a befejezésekbe hiba csúszott, vagy az utolsó pillanatban sikerült blokkolniuk/menteniük a védőknek. A szünet előtt mégis a litvánok szereztek gólt,a 20. percben Sendzikas bombázott 10 méterről a hálóba (1-2).
A 24. percben kiegyenlítettünk, Kajtár Mátyás távoli lövése után a jobb sarokba kötött ki a labda (2-2). A 25. percben már a mieink vezettek, egy bal oldali szöglet után Kajtár a visszagurított labdát kapásból a kapu bal oldalába lőtte (3-2). A folytatás is a magyar válogatotté volt, Suscsák kapufát lőtt, majd a 35. percben Pál Patrik nyert párharcot a jobb oldalon, középre tette a labdát, Suscsák pedig közelről a hálóba passzolt (4-2). A negyedik találat után a litvánok támadásban levitték a kapust, és emberfórban próbáltak közelebb zárkózni. Bő két perccel a végső dudaszó előtt a játékvezetők kiállítottak egy litván játékost, így emberelőnybe kerültünk, a 40. percben Rábl János egy éles szögből lőtt góllal ki is használta ezt, beállítva az 5-2-es végeredményt.
A két válogatott szerdán 16 órakor ismét megmérkőzik egymással Angyalföldön.
Magyarország-Litvánia 5-2 (1-2)
Magyarország: Alasztics Marcell – Rábl János, Győri Balázs, Kajtár Mátyás, Büki Baltazár Cserék: Gémesi Gergő, Faragó Ádám, Pál Patrik, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Szalmás Zoltán, Nagy Imre, Rutai Balázs, Fekete Márk, Suscsák Máté, Szabó Lajos
Gólszerzők: Juchno 2., Sendzikas 20., ill. Nagy 11., Kajtár 24., Kajtár 25., Suscsák 35., Rábl 40.
Címkék:
Kapcsolódó hírek
A januári Eb-re készülő férfi futsalválogatott kedden 17.00 órakor, majd szerdán 16.00 órakor is megmérkőzik az Európa-bajnokság egyik ...
A januári Eb-re készülő férfi futsalválogatott kedden 17.00 órakor, majd szerdán 16.00 órakor is megmérkőzik az Európa-bajnokság egyik ...