Megfiatalított keret fogadja a dánokat
Futsal Férfi A   |   Csapat   |   2019. április. 25., 10:44
Megfiatalított keret fogadja a dánokat

Férfi futsalválogatottunk a múlt héten még Porecben vett részt nemzetközi tornán, pénteken és szombaton pedig már a dánokat fogadja felkészülési mérkőzésen a budapesti Gabányi-csarnokban.

Turzó József együttese két győzelemmel és egy vereséggel zárta múlt héten a horvátországi nemzetközi tornát, az egy hetes összetartás után máris újra pályára lép a csapat. A keret sokat változott a dánok elleni meccsekre, bekerült például négy fiatal játékos, az U19-es válogatott alapemberei közé tartozó Soltész István, Fekete Olivér és Fekete Márk, valamint a 20 éves Bencsik Ádám. A rutinos futsalosok közül visszatért a csapatba Alasztics Marcell, Harnisch Ákos, Komáromi Péter, valamint Nagy Imre is.

A dánok elleni mindkét mérkőzést a budapesti Gabányi László Sportcsarnokban (XI, Hauszmann Alajos u. 5.) rendezik, pénteken 18.00 órakor, szombaton 15.00 órakor kezdődik a találkozó.

– A poreci torna megmutatta, hogy néhány embernek pihennie kell, mert a bajnokság hajrájában nagy nyomás alatt játszanak az élcsapatok tagjai. Ez jó alkalom arra, hogy azok a fiatalok is lehetőséget kapjanak, akik felnőtt szinten még nem rendelkeznek kellő tapasztalattal, de a távolabbi jövőben a magyar válogatott magját alkothatják. Ez a lépés sokak számára talán meglepő lehet, de úgy gondolom, egyértelműen a magyar futsal érdekét szolgálja, mert mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a legtehetségesebb játékosokat meg tudja tartani a szakág. Megnéztük a dán válogatott legutóbbi mérkőzéseit, ezek alapján egy kimondottan erős csapat vár ránk, amelyben kimagasló egyéni képességű, nagyszerű fizikális adottságokkal rendelkező játékosok szerepelnek – mondta a mérkőzések előtt az mlsz.hu-nak Turzó József szövetségi kapitány.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Alasztics Marcell (Haladás)
Varsányi Áron (Csömör)

Mezőnyjátékosok:

Tatai József (Veszprém)
Komáromi Péter (Veszprém)
Soltész István (FTC)
Harnisch Ákos (Aramis)
Vas Ádám (Haladás)
Pál Patrik (Dunaferr)
Bencsik Ádám (Veszprém)
Gál István (MVFC Berettyóújfalu)
Fekete Olivér (Aramis SE)
Fekete Márk (Aramis SE)
Nagy Imre (MVFC Berettyóújfalu)
Dróth Zoltán (Haladás)
Rábl János (MVFC Berettyóújfalu)
Siska Gergő (Nyírgyulaj)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Döntetlent játszottunk a svédekkel Somorján
Döntetlent játszottunk a svédekkel Somorján

Férfi futsalválogatottunk fordulatos első félidőt követően a szünetben 2-2-re állt a svédek ellen, és a fordulás után már nem változott az ...

Vereséggel kezdtünk Szlovákiában
Meccsbeszámoló
Kétgólos vereséggel zártuk a szlovákiai tornát

Férfi futsalválogatottunk fordulatos első félidőt követően a szünetben 2-2-re állt a svédek ellen, és a fordulás után már nem változott az ...