Közel álltunk a bravúrhoz az oroszok ellen
Futsal Férfi A   |   Csapat   |   2019. december. 02., 22:42
Közel álltunk a bravúrhoz az oroszok ellen

Férfi futsalválogatottunk 3-2-es vereséggel zárta az oroszok elleni felkészülési mérkőzést Veszprémben.

Turzó József együttese utolsó idei mérkőzéseit a világ közvetlen élvonalához tartozó orosz válogatott ellen játssza le, a páros összecsapás első felvonásán remek teljesítményt nyújtott csapatunk Veszprémben. A világsztárokkal érkező oroszok az első félidőben helyzetig sem jutottak a nagyszerűen védekező magyar csapat kapuja előtt, míg mi több kecsegtető lehetőséget is kialakítottunk, de a vezető gólt nem sikerült megszereznünk.

A fordulás után az oroszok vezetést szereztek ugyan, de egy szöglet után Pál Patrik nem sokkal később egyenlített. A folytatásban is kiegyenlített volt a találkozó, de ismét a vendégek jutottak előnyhöz, majd Dávid Richárd egy öt a négy elleni szituációban lőtt remek találatával ismét döntetlen volt az eredmény. Az oroszok egy szerencsés góllal harmadszor is vezetést szereztek, és ezt meg is tartották a mérkőzés végéig, 2-3-mal ért véget a meccs.

A két csapat kedden 18.00-kor ismét megmérkőzik egymással a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnokban.

– Nagy lehetőséget szalasztottunk el arra, hogy egy igazán szép eredményt érjünk el a világ egyik legjobb csapata ellen. Ezen a mérkőzésen el tudtuk tünteti a két csapat közti képességbeli különbséget, taktikailag és egyénileg is jó teljesítményt nyújtottunk. Az oroszoknál klasszis játékosok sora szerepel, végül ezzel tudták megnyerni a találkozót – értékelt az mlsz.hu-nak a lefújás után Turzó József szövetségi kapitány.

Magyarország-Oroszország 2-3 (0-0)
Magyarország: Sásdi Bálint - Rábl János, Dávid Richárd, Dróth Zoltán, Horváth Norbert
Cserék: Alasztics Marcell, Nagy Imre, Hajmási Milán, Komáromi Péter, Tóth Attila, Tatai József, Szentes Bíró Tamás, Siska Gergő, Vas Ádám, Pál Patrik, Kártik Zsombor


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Visszavágtak férfi futsalosainknak a kuvaitiak
Visszavágtak férfi futsalosainknak a kuvaitiak

Férfi futsalválogatottunk kétgólos hátrányból még egyenlített Kuvait ellen a két csapat vasárnapi, kuvaitvárosi mérkőzésén, de a hazaiak a ...

Nyerni tudott Kuvaitban a megfiatalított futsalválogatott
Meccsbeszámoló
Futsal: új játékosokkal bővül a válogatott keret

Férfi futsalválogatottunk kétgólos hátrányból még egyenlített Kuvait ellen a két csapat vasárnapi, kuvaitvárosi mérkőzésén, de a hazaiak a ...