Kazahsztánban kezdi meg az Eb-selejtezőket a futsalválogatott
Futsal Férfi A   |   Csapat   |   2020. december. 04., 13:34
Kazahsztánban kezdi meg az Eb-selejtezőket a futsalválogatott

Férfi futsalválogatottunk december 9-én, szerdán megkezdi szereplését az Európa-bajnoki selejtező csoportjában, első ellenfele a világelithez tartozó kazah válogatott lesz. A csütörtökön megkezdődött budapesti összetartást alatt egy játékos pozitív koronavírustesztet produkált, ezért őt és két közvetlen kontaktnak számító másik játékos elhagyta az edzőtábort.

A Turzó József vezette futsalválogatottat elkerülte a szerencse az Eb-selejtezők sorsolásakor, az első kalapból a világ egyik legjobb csapatát, a kazah válogatottat kapta ellenfélnek, a harmadik kalapból pedig az utóbbi egy-két évben az európai élmezőnyhöz felzárkózó belarusz együttes került a csoportba (a harmadik ellenfelünk az izraeli válogatott lesz). Ebben a csoportban a második hely megszerzése is bravúr lenne a mieinktől, márpedig a cél a 2022-es hollandiai Eb-n való részvétel, amelyhez elengedhetetlen, hogy az első két hely valamelyikén végezzen a csapat.

Az Eb-selejtező csoportban oda-visszavágós rendszerben játszanak a csapatok decembertől 2021 áprilisáig, a mieink jövő szerdán Kazahsztán fővárosában, Nur-Szultánban lépnek pályára első összecsapásukon a házigazdák ellen.

Turzó József együttese januárban harcolta ki helyét az Eb-selejtező csoportban a litvániai előselejtező torna megnyerésével, majd közel tíz hónapos kihagyás után november elején két mérkőzést játszott az ukrán válogatottal Debrecenben, a vendégek mindkét összecsapást egy góllal nyerték meg. 

Hibátlanul lett csoportgyőztes a futsalválogatott

Hibátlanul lett csoportgyőztes a futsalválogatott

Férfi futsalválogatottunk harmadik mérkőzését is megnyerte a litvániai Eb-selejtező tornán: 4-1-re diadalmaskodott a házigazdák ellen, így jövőre a csoportküzdelmekben folytatja szereplését a sorozatban.

Tovább

A válogatott keret tagjai csütörtökön megkezdték a közös felkészülést, majd hétfőn utaznak el a kazah városba, ahol szerdán, magyar idő szerint 14.30-kor lépnek pályára. A Turzó József szövetségi kapitány vezette stáb csütörtöktől 16 játékossal készül, közülük tizennégyen utaznak el hétfőn délelőtt Kazahsztánba.

– Nincs sok időnk a felkészülésre, ezért meglehetősen sűrű programot állítottunk össze a kazahsztáni mérkőzés előtt, rengeteg taktikai jellegű megbeszélés, videózás szerepel benne – mondta az mlsz.hu-nak Turzó József. – Az elmúlt hetekben aprólékosan kielemeztük ellenfelünk játékát, valamint a saját mérkőzéseinkről is összeállítottunk jó néhány videót, ezeket osztjuk meg az első napokban a keret tagjaival. A célunk az, hogy taktikai szempontból tökéletesen felkészüljünk az összecsapásra, minden lehetséges játékhelyzetre legyen tervünk, és ezekhez igazítjuk az edzéseink tartalmát is. A taktikai részt már a csütörtökön megkezdődött itthoni felkészülés során végigvesszük, az elutazást követően elsősorban finomhangolás vár a csapatra. A kazah válogatott a világranglista hetedik helyén áll, nagyszerű képességű, összeszokott játékosaik vannak, ezért tőlünk ahhoz is extra teljesítményre van szükség, hogy egyáltalán szorossá tudjuk tenni a mérkőzést.

A Kazahsztán-Magyarország Eb-selejtező szerdán, magyar idő szerint 14.30-kor kezdődik, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Frissítés:
Pénteken egy koronavírusos megbetegedés miatt három játékos elhagyta a válogatott edzőtáborát. A végleges utazó keret összetétele a szombati és vasárnapi teszteléseket követően alakul ki. Turzó József a jelenlegi állás szerint az alábbi játékosok közül választhatja ki azt a 12+2 futsalost, aki pályára léphet a mérkőzésen.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Alasztics Marcell (Haladás)
Sásdi Bálint (Veszprém)
Mezei Dávid (MVFC Berettyóújfalu)
Varsányi Áron (Újpest RFC)

Mezőnyjátékosok:

Dávid Richárd (Haladás)
Faragó Lajos (DEAC)
Horváth Benedek (Dunaújváros)
Horváth Norbert (MVFC Berettyóújfalu)
Horváth Szabolcs (FTC)
Nagy Imre (MVFC Berettyóújfalu)
Pál Patrik (Veszprém)
Rábold Richárd (FTC)
Rutai Balázs (Veszprém)
Siska Gergő (DEAC)
Szentes-Bíró Tamás (DEAC)
Szeghy Szabolcs (Dunaújváros)
Tatai József (Veszprém)
Tóth Attila (DEAC)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Döntetlent játszottunk a svédekkel Somorján
Döntetlent játszottunk a svédekkel Somorján

Férfi futsalválogatottunk fordulatos első félidőt követően a szünetben 2-2-re állt a svédek ellen, és a fordulás után már nem változott az ...

Vereséggel kezdtünk Szlovákiában
Meccsbeszámoló
Kétgólos vereséggel zártuk a szlovákiai tornát

Férfi futsalválogatottunk fordulatos első félidőt követően a szünetben 2-2-re állt a svédek ellen, és a fordulás után már nem változott az ...