
Pénteken 11 órakor a litvániai Kaunasban rendezik meg a jövő évi férfi futsal Európa-bajnokság sorsolását.
Mint ismert, a magyar futsalválogatott 10 év után ismét kijutott a kontinensviadalra, amelyet korábban kétévente rendezett meg az UEFA, az előző kiírás óta azonban - a nagypályás Eb-hez hasonlóan - már négyévenként döntőznek Európa legjobb válogatottjai.
A mieink a második helyen zárták a selejtező sorozatot a szlovénok mögött, majd a pótselejtezőben a románokat legyőzve biztosították a helyüket az Eb 16-os mezőnyében. Az Európa-bajnokság 2026. január 21-én kezdődik, és ezúttal három országban zajlik: Litvániában (Kaunas), Lettországban (Riga) és Szlovéniában (Ljubljana).
A magyar válogatott a negyedik kalapba került a sorsolás előtt, hasonlóan a belga, a litván és a lett csapathoz, így velük nem kerülhetünk azonos csoportba. Ez egyben azt is jelenti, hogy a mieink biztosan a C vagy a D csoportba kerülnek (két házigazda, Lettország és Litvánia az A és a B csoportban szerepelnek majd), és Ljlubljanában játsszák le a csoportmeccseiket.
Az Európa-bajnokság kalapbeosztása:
1. kalap: Spanyolország, Portugália, Ukrajna, Franciaország
2. kalap: Olaszország, Horvátország, Csehország, Szlovénia
3. kalap: Lengyelország, Örményország, Grúzia, Fehéroroszország
4. kalap: Lettország, Litvánia, Magyarország, Belgium
Címkék:
Kapcsolódó hírek

Férfi futsalválogatottunk a pénteki 2-1-es siker után vasárnap 3-2-re nyert Costa Ricában a hazaiak ellen.

Férfi futsalválogatottunk a pénteki 2-1-es siker után vasárnap 3-2-re nyert Costa Ricában a hazaiak ellen.