Férfi futsalválogatottunk még két felkészülési meccset játszik az Európa-bajnokság január 24-i rajtja előtt: csütörtökön és szombaton is a szerbek ellen lép pályára.
Sergio Mullor együttese múlt héten Franciaországban lépett pályára felkészülési mérkőzésen, majd hazautazott, és Telkiben folytatta a felkészülést, melynek a következő állomása csütörtökön 18.00 órakor a szerbek elleni felkészülési mérkőzés lesz a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban.
– A szerb csapat a játék több elemében, főként támadójátékban, nagyon hasonló stílusban játszik, mint az első Eb-ellenfél, a lengyel válogatott. Így ez a találkozó elsősorban a lengyelek elleni felkészülést szolgálja, illetve a Franciaország elleni meccsen tapasztalt hibáink kijavítására is kitűnő lehetőséget ad – mondta a mérkőzés előtt Sergio Mullor.
A két csapat két nappal később ismét megmérkőzik egymással, de a második, Telkiben sorra kerülő találkozó zárt kapus lesz. A szövetségi kapitány a szombati összecsapás után véglegesíti az Európa-bajnokságon részt vevő keretet.
A magyar válogatott kerete:
Kapusok:
Alasztics Marcell (Á Stúdió Nyíregyháza)
Faragó Ádám (DEAC)
Gémesi Gergő (Újpest FC)
Mezőnyjátékosok:
Szalmás Zoltán (MVFC Berettyóújfalu)
Bencsik Roland (SG Kecskemét Futsal)
Dorogi Benjámin (Veszprém Futsal)
Rafael Henrique da Silva (Á Stúdió Nyíregyháza)
Vatamaniuc-Bartha Dávid (Á Stúdió Nyíregyháza)
Rábl János (MVFC Berettyóújfalu)
Szabó Lajos (MVFC Berettyóújfalu)
Fekete Márk (SG Kecskemét Futsal)
Győri Balázs (DEAC)
Pál Patrik (Újpest FC)
Kajtár Mátyás (-)
Rutai Balázs (SG Kecskemét Futsal)
Suscsák Máté (Újpest FC)
Büki Baltazár (Aramis SE)
Címkék:
Kapcsolódó hírek
Férfi futsalválogatottunk az Európa-bajnokságra való felkészülés jegyében vasárnap zárt kapus meccsen lépett pályára a franciák otthonában. A ...
Férfi futsalválogatottunk az Európa-bajnokságra való felkészülés jegyében vasárnap zárt kapus meccsen lépett pályára a franciák otthonában. A ...