Nem ért pontot a jó teljesítmény Görögországban

2018. október. 12., 23:08   |    

Nem ért pontot a jó teljesítmény Görögországban

A magyar labdarúgó-válogatott bár jól futballozott, 1–0-ra kikapott Athénban Görögország vendégeként Nemzetek Ligája-csoportjában.

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két együttes, kilencszer Görögországban, azonban idegenben még sosem nyertünk ellenük. Ez a két ország Nemzetek Ligája-összecsapásán sem sikerült, pedig játékban egyenrangú ellenfelei voltunk a görögöknek, de a helyzeteinket nem tudtuk gólra váltani. 

Nehezen indult az athéni találkozó, a görögök beszorították a magyar válogatottat, megnyerték a párharcok többségét, de mindez tíz percig sem tartott – Marco Rossi csapata kibontakozott a szorításból, sőt átvette a mérkőzés irányítását. 

A magyar válogatott intenzív letámadással vette elejét a görög támadásoknak, számos labdát szereztünk az ellenfél térfelén, ezeket azonban nem sikerült ziccerig játszani, ám lehetőségeink így is akadtak: Varga átlövésekkel veszélyeztetett, Szalai pedig fejjel szerezhetett volna gólt. 

Szervezett játékot mutatott be a magyar válogatott, a védelem – amelyben Willi Orbán most mutatkozott be a nemzeti együttesben, Kádár pedig az 50. válogatott meccsét játszotta – a kezdeti bizonytalanság után stabil volt, így komoly veszély nem fenyegette Gulácsi kapuját. A nagy fizikai igénybevételt jelentő harcmodorunk miatt az első félidő utolsó perceire kissé talán elfáradt a válogatottunk, de ez sem hozott görög fölényt, csak kiegyenlített játékot. 

A szünet után is ez marad a játék képe, egyenlő erők küzdelem folyt a pályán, amikor szinte a semmiből, csapata első kaput eltaláló kísérletével Mitroglu megszerezte a vezetést a hazaiaknak. 

A hajrában Marco Rossi megpróbálta cserékkel frissíteni a csapat játékát, és szerkezetet is váltott: a kezdeti 4-1-4-1 után 3-5-2-ben fejezték be a mieink a meccset. Ahogy az első félidőben, úgy a hajrában is megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre, de hol a pontosság, hol egy kis szerencse hiányzott, így már nem változott a meccs eredménye. 

Görögország–Magyarország: 1–0 (0–0)
Gólszerzők: Mitroglu (65.)

Magyarország: Gulácsi Péter – Bese Barnabás (Németh Krisztián 75.), Willi Orban, Kádár Tamás, Fiola Attila – Kleinheisler László, Nagy Ádám, Kalmár Zsolt (Kovács István 55.) – Varga Roland (Nagy Dominik 68.), Szalai Ádám, Sallai Roland



A Nemzetek Ligája csoportunk további mérkőzései:

Harmadik forduló, Október 12.:
Észtország–Finnország: 0–1

Negyedik forduló, október 15.:
20.45: Finnország–Görögország
20.45: Észtország–Magyarország

Ötödik forduló, november 15.:
20.45: Görögország–Finnország
20.45: Magyarország–Észtország

Hatodik forduló, november 18.:
20.45: Görögország–Észtország
20.45: Magyarország–Finnország


Főszponzoraink
Szponzoraink