Portugál és svájci siker a csoportunkban
Férfi A-válogatott   |   Ellenfelek   |   2016. október. 11., 00:04
Portugál és svájci siker a csoportunkban

A vb-selejtező csoportunkban mindhárom hétfői mérkőzés idegenbeli sikerrel zárult.

A magyar válogatott lettországi győzelme mellett a portugál és a svájci csapat is begyűjtötte a három pontot a B-csoportban. A portugálok számára semmiféle nehézséget nem okozott a győzelem megszerzése Feröeren, a szokásosnál kissé talán nyíltabb játékot felvállaló házigazdák ellen. André Silva a 12. percben egy kontra végén szerzett vezetést, majd a 22. percben megduplázta csapata előnyét, a 37. percben pedig már mesterhármast jegyzett. A fordulás után Cristiano Ronaldo is beköszönt, majd a hosszabbítás perceiben Joao Moutinho és Joao Cancelo is rúgott egy-egy gólt, így alakult ki a 0-6-os végeredményt.

A svájciak a papírformának megfelelően végig uralták a mérkőzést Andorrában, de a 19. percben szerzett góljuk (ekkor Fabian Schär volt eredményes) után sokáig képtelenek voltak betalálni, csak a 77. percben jött a megnyugtató második gól, ekkor Admir Mehmedi fejelt a hálóba. Az andorraiak számára már az is óriási öröm volt, hogy a hajrában Gutierrez bombagóljával sikerült szépíteniük, és ezzel a lehető legszorosabb vereséget könyvelték el (1-2).

A csoportot három forduló után Svájc vezeti kilenc ponttal, Portugália hat egységgel a második, a magyar válogatott négy ponttal a harmadik, jobb gólkülönbségével megelőzve a szintén négy egységgel álló feröerieket. A lettek három ponttal az ötödiket, novemberi ellenfelünk, Andorra pont nélkül az utolsó.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Korszakváltás idejét élik a svédek
Korszakváltás idejét élik a svédek

Az új szövetségi kapitány egy megfiatalított keretet irányít a november 15-i ellenfelünknél.

Portugál és svájci siker a csoportunkban
Meccsbeszámoló
Sztárklubokból is hoznak játékosokat a skótok

Az új szövetségi kapitány egy megfiatalított keretet irányít a november 15-i ellenfelünknél.