Ünnepelt hazatérés
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2016. június. 28., 00:28
Ünnepelt hazatérés

A magyar válogatott vasárnap este 4-0-ás vereséget szenvedett Belgiumtól, így hétfőn már haza is utaztak Dzsudzsák Balázsék, akiket többezres ünneplő tömeg várt a Hősök terén.

A csapat a belgák elleni meccs után egyből visszarepült a szállásra, Dél-Franciaországba, de így is csak hajnali négy óra után kerültek ágyba a játékosok és a stáb tagjai. A hétfői hazaindulás emiatt kora délutánra került, így 13 óra után indult el a magyar delegáció a nizzai repülőtérre.

A csapatnak a hotel munkatársai sorfalat álltak, és vastapssal köszöntötték az elutazó játékosokat. Nem volt ez másként Budapesten sem, hiszen miután valamivel öt óra után földet ért a válogatott különgépe, a Liszt Ferenc Airport munkatársai és az újságírók is hangos ünnepléssel köszöntötték a srácokat.

A reptéren megtartott rövid sajtótájékoztatón előbb Gera Zoltán és Király Gábor mesélt arról, hogy mennyire sokat számított a jó eredmény elérésében a csapaton belüli kivételes hangulat, majd Bernd Storck mondta el, hogy ez nem a végállomás, hanem az út kezdete, folytatni kell a munkát, és tovább kell fejleszteni a csapatot.

A repülőtérről a delegáció a Hősök tere felé vette az irányt, ahol addigra már többezresre duzzadt az ünneplő tömeg. Hat óra után gurult be a válogatott busza a tér elzárt területére, majd miután a játékosok rengeteg autogramot kiosztottak, Kovács 'Koko' István egyenként szólította fel a játékosokat a színpadra. Ezután előbb a csapatkapitány Dzsudzsák Balázs ragadta magához a mikrofont, és köszönte meg a szurkolóknak a felejthetetlen biztatást, majd a szövetségi kapitány, Bernd Storck mondott egy rövid ünnepi beszédet. Az ünneplés végén a Soho Party adta elő a magyar szurkolók himnuszává vált "Az éjjel soha nem érhet véget" című dalt, majd Rakonczai Imre énekeltette meg a közönséget és a válogatott tagjait.

Az ünneplés után a válogatott játékosai és a stábtagok is jól megérdemelt szabadságukra térnek. Ezzel a magyar csapatnak végleg lezárult az álomszerű eredményt hozó franciaországi Európa-bajnokság.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.