Sérülések sora a válogatottnál
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2019. október. 06., 22:27
Sérülések sora a válogatottnál

Vasárnap késő este találkoztak a férfi A-válogatott Horvátország és Azerbajdzsán ellen készülő játékosai Telkiben – már akik a kihirdetett keretből megérkeztek. Marco Rossi szövetségi kapitány dolgát ugyanis az utolsó pillanatban is újabb sérülések nehezítik.

Ahogy arról már szombaton hírt adtunk, Pátkai Mátéra izomsérülés miatt nem számíthat a szakmai stáb. Később további rossz hírek érkeztek: Szoboszlai Dominik egy kisebb sérülés miatt szintén nem csatlakozik a csapathoz, ahogy Tamás Krisztián sem, de Bese Barnabás játéka is kétséges. Szoboszlai egyelőre Salzburgban marad, hogy kezeléseken vegyen részt a hét első felében, míg Bese Barnabás ugyan megérkezett Budapestre, de rögtön egy MR-vizsgálatra ment a repülőtérről, hogy kiderüljön, mennyire súlyos a sérülése.

Pátkai és Szoboszlai kiesésével újabb nehézségekkel szembesül a szakmai stáb a középpályát illetően, hiszen rajtuk kívül Horvátország ellen Nagy Ádámra sem számíthat a szövetségi kapitány eltiltás miatt.

A szakmai stáb az újabb sérülések miatt Ferenczi János behívása mellett döntött.

- Ideálisnak semmiképp sem nevezném a helyzetet – fogalmazott Marco Rossi. – Ugyanakkor ha most elkezdenék keseregni, azzal nem javulna a helyzet. Az a dolgunk, hogy az egészséges kerettagokat készítsük fel a lehető legjobban az előttünk álló cseppet sem könnyű feladatokra, ők pedig ezeket a lehető legjobban megoldják.

A férfi A-válogatott csütörtökön 20:45-kor Splitben Horvátország ellen lép pályára, míg vasárnap 18 órakor Azerbajdzsánt fogadja a Groupama Arénában.

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.