Rossi: A szív és a csapatjáték diadala volt
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2019. március. 24., 20:54
Rossi: A szív és a csapatjáték diadala volt

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a legnagyobb különbség a horvátok és a szlovákok elleni mérkőzés között, hogy ma a szerencse is mellénk szegődött.

Szeretném megköszönni a horvát válogatottnak és szövetségi kapitányának a nagyszerű sportemberei hozzáállásukat, amely rámutatott arra, hogy miért igazi bajnokok a horvátok – kezdte értékelését a szövetségi kapitány. – Szeretnék köszönetet mondani a saját játékosaimnak is ezért a mérkőzésért és a legutóbbi találkozóért is. Ezt a meccset szív és komoly csapatjáték nélkül nem lehetett volna megnyerni. Szerencsénk is volt, mert a horvátok nem a legerősebb formájukat nyújtották ezen a mérkőzésen. Persze, mi is beletettük a saját részünket a győzelembe, ami véleményem szerint teljesen megérdemelt volt. Köszönöm a szurkolóknak, hogy végig biztatták a játékosokat, minden másodpercben mellettünk voltak. 

A kapitány több kérdést is kapott azzal kapcsolatban, hogy a csapat más arcát mutatta a három nappal korábbi, nagyszombati mérkőzésen, mint a horvátok ellen. Marco Rossi szerint azonban nem volt jelentős különbség a két teljesítmény között.

– Ha ma este veszítettünk volna, mindenki azon a véleményen lenne, hogy máshogy kellett volna lejátszanunk ezt a meccset. Mindenki a végeredmény alapján ítél meg egy mérkőzést. Komoly pénzt fizetnék érte én is és a játékosaim is, ha a mai eredményt felcserélhetnénk a szlovákiai meccsére. Azon a találkozón a szerencse ellenünk szegődött, hibákat követtünk el a bal oldalon, nem volt bátorságunk előre játszani, ha nálunk volt a labda, ezért mély védekezésre kényszerültünk. Elég megnézni a statisztikákat, azon a meccsen nem voltunk szerencsések, ma viszont az a csipetnyi szerencse mellénk szegődött. Emellett a hozzáállásunk volt a különbség a mai és a szlovákiai mérkőzés között, ez ma az első pillanattól pozitív volt, ezen valamint a taktikai magabiztosságon szeretnénk folyamatosan javítani a stábommal. Ez volt a különbség a két mérkőzés között, semmi egyéb. A fociban nem a játékrendszer fontos, hanem a koncepció, és hogy azt hogyan tudjuk megvalósítani. Hogy a játékosok képességeit miként lehet beilleszteni a koncepcióba. Ma azért játszottunk ebben a játékrendszerben, mert ezt láttam a leginkább megfelelőnek. A szlovákiai meccs után egyetlen edzésünk volt, ennyi idő alatt nem lehet automatizmusokat kialakítani. Ehhez 3-4 hetet kellene együtt edzenünk, amihez viszont ki kellene jutnunk az Eb-re. Ez a győzelem akkor ér majd valamit, ha Azerbajdzsánból is elhozzuk a három pontot a következő mérkőzésen.

Marco Rossi újságírói kérdésre kitért a 100. válogatottságát két gólpasszal és győzelemmel ünneplő Dzsudzsák Balázs kiváló teljesítményére is: 

– Mindig is mondtam, hogy Balázs jó játékos, de bizonyítania kell, hogy fizikálisan is készen áll a feladatra. Ma jobb formában van mint novemberben, ezt be is bizonyította a pályán. Senkit nem rokonszenvből küldök pályára, csak akkor, ha hasznos a válogatottnak, így volt ez Dzsudzsák Balázs esetében is. Magyarországon 10 millió szövetségi kapitány van, én hozom a döntéseket, és engem terhel a felelősség is ezekért – fogalmazott Marco Rossi. 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.