Marco Rossi: hibátlan hozzáállás kell az Eb-selejtezőkön
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2018. december. 03., 14:22
Marco Rossi: hibátlan hozzáállás kell az Eb-selejtezőkön

A 2020-as Európa-bajnokság selejtező csoportjainak sorsolását követő napon Marco Rossi szövetségi kapitány sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire az MLSZ székházában. Elmondta: nehéz csoportba kerültünk, de ő és a csapat is arról álmodik, hogy hazai közönség előtt, Budapesten Eb-n szerepelhessenek.

Kerülhettünk volna jobb és rosszabb is a csoportba is. Nehéz ellenfeleket kaptunk, melyek közül kiemelkedik a vb-ezüstérmes Horvátország – kezdte Marco Rossi a hétvégi Eb-selejtező sorsolás utáni, hétfői sajtótájékoztatót.

A második helyért várhatóan három csapat lesz harcban a selejtezőcsoportban, amelyek nagyjából azonos szintet képviselnek. De a szövetségi kapitány kiemelte, nagyon sok múlik az aktuális formán.

Papíron talán Szlovákia a favorit e három csapat közül a továbbjutás kiharcolására, de szerencsére a mérkőzéseket nem papíron játsszák. A vágyunk, hogy kivívjuk a 2020-as Európa-bajnokságon való részvételt, hiszen ki tudja, mikor lesz megint lehetőség arra, hogy Budapest ilyen nagyszabású tornát rendezzen; szeretnénk hazai pályán, a saját közönségünk előtt Eb-mérkőzést játszani. Nincs könnyű dolgunk, de nem félek a kihívástól, semmi nem jött még könnyen a karrieremben – fogalmazott az olasz szakember, aki korábban a szlovák bajnokságban, a DAC szakvezetőjeként is eltöltött egy évet, de úgy érzi, az ott szerzett tapasztalatai nem jelentenek előnyt számára a szlovákok elleni mérkőzések előtt.

A szlovák keretben nem nagyon van olyan futballista, aki a helyi bajnokságban szerepelne. Szinte minden labdarúgójuk hétről hétre Európa topbajnokságaiban lép pályára. Walesnek ott van Gareth Bale, aki kiemelkedik a mezőnyből, bár sok sérülés hátráltatja. Horvátország egy teljesen más szint, az összes csapat fölött áll a csoportban. Világszintű játékosai vannak, akik kulcsszerepet töltenek be klubjaik Bajnokok Ligája-mérkőzésein is. Nekünk a százszázalékos formánkat kell hoznunk, hogy esélyünk legyen a kijutásra – értékelte ellenfeleinket Marco Rossi. – Azerbajdzsán is okozhat problémát, nem csak nekünk, de a többi válogatottnak is, különösen a saját pályáján, Bakuban. Nagyon sokat fejlődött az azeri futball az utóbbi időben, és amúgy sem szabad alábecsülnünk senkit, egyszerűen nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ezt megengedhessük magunknak. Olyan koncentrációs hiba nem fordulhat elő a selejtezőkön, mint a tallinni Nemzetek Ligája-mérkőzésen. A hozzáállásunknak hibátlannak kell lennie.

A szövetségi kapitány arról is beszélt, nagy segítséget jelentene, ha minél több magyar szurkoló előtt játszhatna a csapat az idegenbeli mérkőzéseinken is, mert ez óriási motivációt ad a csapatnak. 

Pontosan nem tudom megmondani, eddig hány játékost hívtam be a három összetartás alatt, de alapvetően továbbra is rájuk számítok. Minden fiatal magyar labdarúgó pályafutását követjük, akár itthon, akár külföldön játszik. Mindenki számára nyitva az ajtó, de az illetőnek kiemelkedően kell teljesítenie, rendszeresen kell játszania a klubjában, neki kell jelentenie a különbséget a mérkőzéseken. Ha valaki nem kapott még meghívót, az vagy nem érdemelte ki azt, vagy az ő posztján abban a pillanatban volt jobb lehetőségünk. Hogy mi lesz jövőre, azt nehéz megmondani, a fociban nagyon gyorsan változnak a dolgok. Márciusig, az első mérkőzésünkig még  nagyon sok víz fog lefolyni a budapesti Duna-hidak alatt – utalt Marco Rossi a 2020-es Eb jelmondatára, miszerint a labdarúgás „hidat képez a nemzetek, az emberek között.”

A selejtezők menetrendjéről azt mondta, nem szerencsés számunkra a meccsek sorrendje. Szlovákia ellen kezdünk idegenben, a hazai első mérkőzésünk pedig Horvátország ellen lesz. – Nagyon fontos, hogyan sikerül majd a rajt. A csapattal az érkezésem óta dolgozunk a mentális felkészítésen is, hiszen egyre fontosabb az élsportban, hogy fejben milyen állapotban vannak a játékosok – fogalmazott a kapitány, aki újságírói kérdésre elmondta: nem lehet összehasonlítani azt, amikor egy edző a nemzeti együttes vagy egy klub kispadján ül. Karrierje meghatározó állomása volt, amikor a Honvéddal megnyerte az OTP Bank Ligát, ugyanakkor ő az Eb-kvalifikációt tartaná eddigi pályafutása legnagyobb eredményének.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.