Marco Rossi: Csak a legvégén fog kiderülni, hogy valóra válik-e az álmunk
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2019. június. 12., 21:46
Marco Rossi: Csak a legvégén fog kiderülni, hogy valóra válik-e az álmunk

A férfi A-válogatott szövetségi kapitánya szerint a csapat pont olyan meccset játszott Wales ellen, amilyet eltervezett, így továbbra is életben tartotta álmát, hogy ott legyen a pontosan egy év múlva kezdődő 2020-as Európa-bajnokságon.

– Pontosan olyan meccset játszottunk, amilyet előzetesen elterveztünk – mondta az mlsz.hu-nak Marco Rossi. – Mindenki hihetetlen módon harcolt a sikerért és hajtotta végre a rá bízott feladatot. Persze a sikerhez az is kellett, hogy a walesieket hatástalanítani tudjuk, mert ha például Bale hatalmas helyzeténél Gulácsinak nem sikerült volna védenie, akkor valószínűleg most más eredményről beszélnénk. A győzelmünk azonban kétségtelenül megérdemelt és ugyanezen az úton kell tovább mennünk, amin eddig a selejtezők során.

A 2020-as Európa-bajnokság pontosan egy év múlva, 2020. június 12-én rajtol majd el. A szövetségi kapitány szerint a selejtezők felénél ugyan jó helyzetben vagyunk, hiszen vezetjük selejtező csoportunkat, azonban ez még semmire sem jelent biztosítékot. 

Sok munka és még négy mérkőzés vár Marco Rossi csapatára az Eb-selejtezőben.

– Az, hogy félidőben vezetjük a csoportot, még semmit nem jelent. Különös tekintettel arra, hogy nagyon kiegyenlített a csoportunk, eddig egyedül Azerbajdzsán nyújtott gyengébb teljesítményt Horvátországnál, Walesnél, Szlovákiánál és nálunk. Sok munka kell még ahhoz, hogy megvalósítsuk a szurkolóinkkal közös álmunkat, hogy jövő júniusban pályára léphessünk a lenyűgöző, új Puskás Arénában. Az viszont, hogy ez sikerül-e, csak a selejtezők legvégén fog kiderülni – fogalmazott Marco Rossi.

A mai napon a jegyértékesítés is megkezdődött az Eb-re. Július 12-ig lehet regisztrálni és jegyet igényelni az UEFA magyar nyelvű oldalán.

Azoknak, akik a következő egy hónapban nem igényelnek belépőt, a későbbiekben már csak nagyon minimális esélyük lesz jegyhez jutni.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.